Blog Layout

Felfüggesztett börtönre ítélték a kutyáját autója mögé kötő asszonyt

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Bővebben

7 hónapig nem jár villanyszámla a norvég napelemes háztartásoknak

A norvég kormány úgy döntött, hogy az év végéig elhalasztja a Plusskundeordningen – Plus Customer – program visszatérítésének csökkentését, amelyet jelenleg a norvég vízügyi és energiaügyi hivatal (Norwegian Water Resources and Energy Directorate) kezel.

Bővebben

Naponta több száz műanyagdarabot nyelnek le a folyópartokon élő madarak

A Cardiffi Egyetem kutatói által elkészített tanulmány a szakértők szerint az első bizonyítéka annak, hogy a folyókban lévő műanyag-szennyezés utat talált a vadvilágba és bekerült az táplálékláncba.

Bővebben

Napelemes hűtők segítik az afrikai családokat

Korábbi cikkeinkben már beszámoltunk olyan forradalmi napelemes találmányokról, amik a szegény, elzárt afrikai közösségek életét segítette azzal, hogy napelemek segítségével ivóvizet, vagy csupán elektromos áramot állított elő ezzel támogatva a hétköznapi teendők ellátását.

Bővebben

Több gyártó is csökkentette az elektromos autók árát

Több kereskedő és gyártó is csökkentette az elektromos autók árát, hogy beleessenek a 11 millió forintos felső határú támogatási kategóriába - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

Bővebben