A hazai fejlesztésű elektromos kerékpár/motor 4.5 mp alatt gyorsul fel százra és három óra alatt teljesen feltölthető.
BővebbenBlog Layout
Ismét hamarabb jött el a túlfogyasztás napja
Idén a mai napon jött el a túlfogyasztás világnapja. Mindazzal, amit holnaptól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi, akkor 1,7 Földre lenne szükségünk. De csak ez az egy van.
Bővebben250 ezer fát vágtak ki a sínek mellett, most majd zajvédő falakat építenek a helyükre
Mindez Lengyelországban, ahol nagy felháborodást keltett a hír, hogy az állami vasútársaság negyedmillió fát vágott ki az országban. Csak tavaly.
BővebbenMesterséges levél gyárt szén-dioxidból üzemanyagot
Ma már világosan látszik, hogy a klímaváltozás elleni harc ezer sebből vérzik, és például a metán még sokkal jobban ront az emberiség középtávú túlélési esélyein, mint a szén-dioxid, de azért utóbbival se ártana valamit kezdeni.
BővebbenDán sikercég mintáját követik a hazai energetikai vállalatok
A kiemelkedően teljesítő dán Dong Energy megduplázta bevételeit az elmúlt félév során, az egy évvel ezelőtti féléves időszakhoz képest. A legfrissebb jelentések szerint bevételük elérte a 956,6 millió dollárt.
BővebbenÚj elektromos márkát indít a Mercedes
Új márkát alapít a Mercedes, azaz pontosabban a Daimler az elektromos kocsijainak az Automotive Industry News szerint.
BővebbenMelyik a leginkább fenntartható étrend?
Egy új kutatás meglepő következtetésre jutott azt vizsgálva, melyik a leginkább környezetbarát diéta: az eredmények szerint nem a vegán étkezés használja a legkevesebb környezeti erőforrást annak ellenére, hogy követői hajlamosak így gondolni.
BővebbenMilliókat kaphat autóra – kormányzati pénzosztás jöhet
Az áfamentesség vagy áfacsökkentés nem kivitelezhető a villanyautóknál, de a szaktárca dolgozik a támogatási rendszeren. A Buksza úgy tudja, 10-12 millió forintig 2-3 millió forintos támogatást kaphatnak a tisztán elektromos autók - de csak azok.
BővebbenTöbb mint 1800 passzívház mérési eredménye: nincs eltérés a passzívházak tervezett és valós energiafogyasztása között!
Fontos tanulmányt tett közzé a darmstadti Passzívház Intézet a passzívházak tényleges energiafogyasztásáról.
BővebbenMANAP: sikeres a napenergia-ipar idei éve
A 2016-os év már az elején jól indult a globális napenergia-iparban: az első negyedévben Kínában több mint 7 gigawatt teljesítményű napelemet telepítettek, írja közleményében a MANAP Iparági Egyesület.
Bővebben