Gyorsabban juthatnak hozzá az európai fogyasztók Tesla elektromos autókhoz, miután az amerikai cég megnyitotta első gyárát a kontinensen.
Bővebben
Gyorsabban juthatnak hozzá az európai fogyasztók Tesla elektromos autókhoz, miután az amerikai cég megnyitotta első gyárát a kontinensen.
BővebbenAz október 1-én és 2-án zajló esemény központi témája az okos technológiák alkalmazása a fenntartható városok fejlesztésének területén
BővebbenHosszú szünet után ma délután újraindult a korábban becsődölt szakolyi biomassza erőmű. A nyírségi áramtermelő üzem az első napokban óránként 15 megawatt energiát termel. A tulajdonosváltásra a hírek szerint hétfőn kerül sor.
BővebbenNem fogja többé szkeptikusoknak nevezni a világ egyik legnagyobb hírügynöksége, az AP azokat, akik nem ismerik el, hogy a klímaváltozást az emberi tevékenység okozza, mert ezzel a megnevezéssel túl sok tudományos hitelt ad szavaiknak. Ezentúl inkább a "klímaváltozásban kétkedők" lesz a csoport megnevezése, bár vannak, akik szerint még ez is túl kedves.
BővebbenElőször szervezett autómentes napot Párizsban a fővárosi önkormányzat: vasárnap délelőtt 11 óra és délután 6 óra között tilos gépjárművel behajtani a francia főváros központjába.
BővebbenBarack Obama amerikai elnök vasárnap az ENSZ-ben sürgette, hogy a világ országai "erőteljes" megállapodást fogadjanak el az év végi párizsi klímacsúcson.
BővebbenHa a világ országai az év végi párizsi klímacsúcson nem lesznek eredményesek a klímaváltozás elleni fellépésben, akkor nem lesz teljesíthető egy sem az ENSZ pénteken elfogadott fenntartható fejlesztési céljai közül, s ez végeredményben megnöveli a háború és migráció felerősödésének veszélyét - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök pénteken a világszervezet fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján, New Yorkban.
BővebbenSzarvasbőgés idején fokozódik a farkasok illegális kilövésének veszélye a hazai erdõkben. A WWF szerint azonban már látszanak a szemléletváltozásra utaló bíztató jelek, és egyre többen állnak ki az erdeink egészsége szempontjából létfontosságú nagyragadozók mellett.
BővebbenA New Yorkban zajló Klímahéten bejelentették, hogy Leonardo di Caprio, az Egyesült Államok WWF irodájának igazgatótanács tagja is azok között a befektetõk között van, akik mintegy 17 ezer milliárd font értékben kivonják tõkéjüket a fosszilis energiahordozók piacáról, jelentették be a tegnapi nap folyamán.
BővebbenA következő napokban megkezdődik a fővárosi hulladékgyűjtő géppark modernizálása, októberig 64 új gépet állít üzembe az FKF Nonprofit Zrt., mintegy 3,5 milliárd forintos beruházással - mondta el a társaság szóvivője a környei M-U-T Hungária Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Bővebben