Az Evonik Agroferm Zrt. kabai telephelyén 1,5 milliárd forint értékű biomassza-feldolgozó üzemet adtak át.
Bővebben
Az Evonik Agroferm Zrt. kabai telephelyén 1,5 milliárd forint értékű biomassza-feldolgozó üzemet adtak át.
BővebbenA Virtuális Erőmű Programot (VIP) 153 energiahatékonysági program közül a legjobb három közé választották az Európai Bizottság által szervezett Európai Fenntartható Energia Héten. Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára csütörtökön, a hír bejelentésekor hangsúlyozta, ez jelentős nemzetközi elismerés nemcsak a programnak, hanem az országnak is.
BővebbenÉrdemes a vidéki önkormányzatoknak kihasználni a 2014-2020-as időszak uniós forrásait olyan energiatermelő berendezések és rendszerek beszerzésére (napelemek, napkollektorok, aprítógépek, geotermikus kutak stb.), amelyek segítségével az energiavásárlásra fordítandó pénzek helyben maradnak, és egyúttal értelmes munkahelyek is keletkeznek.
BővebbenÚj rekordot felállítva alig több mint két és fél perc alatt teljesítette PET palackokból épített hajójával Vereckei Ákos a 200 métert az Újpesti-öbölben. A csúcsbeállítás alkalmával szóra bírtuk az olimpiai bajnok kajakost, Tóth Pál fizikatanár pedig azt is elmondta, hogyan épül meg egy ilyen lélekvesztő – ezek tömegét küldik heteken belül a Tiszára szemetet szedni.
BővebbenA század végére évi 69 ezer halálos áldozattal járhat a klímaváltozás Amerikában az USA Környezetvédelmi Hivatalának (EPA) jelentése szerint. Az MTI által szemlézett prognózis sok milliárd dollárba kerülő katasztrófákat is jósol, ha az ország nem tesz gyors és jelentős lépéseket a globális felmelegedés megfékezése érdekében.
BővebbenA dinoszauruszok elpusztulása óta nem volt olyan időszak a Föld történetében, mint amit több mint két évszázada tapasztalhatunk: a természetestől drámaian eltérő ütemben nő a gerinces állatok kihalása.
BővebbenJúlius elsejétől lehet pályázni az államilag támogatott mosógépcsere-programra - hívta fel a figyelmet budapesti sajtótájékoztatóján a háztartási készülékeket gyártó és forgalmazó cégeket tömörítő CECED Magyarország Egyesülés szerdán.
BővebbenA Szent István Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem összefogásával megvalósuló, mintegy 864,18 millió forintnyi Európai Uniós támogatású projekt a fenntartható mezőgazdálkodáshoz (hulladékgazdálkodáshoz, szennyvízkezeléshez, megújuló energiaforrásokhoz) kötődő, gyakorlatorientált képzési rendszereket kínál a felsőoktatásban tanulók számára. 2015. június 30-ig véglegesedik a gyakorlati pilléreken álló modern, nemzetközi szinten versenyképes szakoktatási tananyag.
BővebbenKontinensünk legnagyobb szárazföldi emlőse, az európai bölény egy éve visszatért régi élőhelyére a Déli-Kárpátokban. Most, egy évvel később az állatok száma már megduplázódott, miután június 12–13-án másodszor is sor került néhány példány szabadon engedésére – közölte a WWF.
BővebbenMa még kevés az elektromos autó Magyarországon, de a kormány lendületet adna az elterjedésüknek: az ösztönzők között vizsgálja az áfakedvezményt. A jogszabályi alapok még idén megszülethetnek, emellett az infrastruktúra kiépítése is megkezdődik ebben az évben.
Bővebben