Hell
2014-09-19 Energiagazdálkodás, Épületek, Napenergia, Napkollektor, Napelem, Napcella, Takarékoskodás
A napenergiát nemcsak azok szerezhetik be egy háztartásra elegendő, kis mennyiségben, akik önálló ház tulajdonosai, vagyis tetővel rendelkeznek. Amerikában országszerte a szomszédság fog össze, hogy szolárkerteket létesítsenek lakásaik energiaellátására.
Bővebben
Hell
2014-09-18 Energiagazdálkodás, Épületek, Pályázatok, felhívások, Takarékoskodás
Jövő hétfőtől lesznek elérhetőek a kormány új lakossági energiahatékonysági pályázatai, összesen 2,72 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre három különböző pályázatból - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Bővebben
Hell
2014-09-18 Energiagazdálkodás, Energiapolitika, Épületek
Gázt hozna tárolni Magyarországra az orosz partner – erről tárgyalt tegnap Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Anatolij Janovszkival, Oroszország helyettes energiaügyi miniszterével. A Napi Gazdaság információi szerint körülbelül 500 millió köbméter fűtőanyag érkezhet, célja pedig az európai szállítások biztosítása lenne a téli időszakban.
Bővebben
Hell
2014-09-18 Környezetvédelem, Zöld autó, Zöldinfó
Akik a környezetbarát közlekedési módokat választják, sokat tesznek egy jobban működő, fenntartható, egészséges városi környezetért, gyermekeik és önmaguk jövőjéért - mutatott rá a nemzeti fejlesztési miniszter kedden Budapesten az Európai Mobilitási Hét magyarországi nyitórendezvényén.
Bővebben
Hell
2014-09-18 Környezetvédelem, Zöldinfó
Gyanúsítottként hallgattak ki a soproni rendőrök egy helyi férfit, aki beismerte, hónapokon át összesen húsz köbméternyi építkezési hulladékot hozott át munkatársaival Ausztriából Magyarországra.
Bővebben
Hell
2014-09-18 Energiagazdálkodás, Energiapolitika, Épületek
Két, közösségi tulajdonban lévő nonprofit rezsiszolgáltató cég jöhet létre, ezek struktúrája a jövő év elején körvonalazódhat - közölte a Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában.
Bővebben
Hell
2014-09-17 Környezetvédelem, Szelektív hulladék, Zöldinfó
Uniós támogatással csaknem egymilliárd forintos hulladékgazdálkodási program indult Hódmezővásárhelyen; a környezetvédelmi beruházás célja a környezetterhelés csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése – jelentette be a témában tartott konferencia után, hétfőn, sajtótájékoztatón az önkormányzat pénzügyi és gazdasági bizottságának elnöke.
Bővebben
Hell
2014-09-17 Energiagazdálkodás, Épületek, Takarékoskodás
"Új Otthonteremtés" címmel új lakóépületek építését ösztönző javaslatcsomagot dolgozott ki a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). A munkaanyag (i) államilag folyósított 2,5%-os fix forintalapú jelzáloghitelre tesz javaslatot, továbbá (ii) számlabemutatás fejében a jelenlegi 27%-os áfából 20% visszatérítésére, valamint (iii) egyszeri 30.000 forint/m2 ösztönző energetikai támogatásra, lakásonként maximum 3 millió forint értékben az A, A+ és e feletti épületenergetikai szintű új lakóépületekre. Az ösztönzők összevonhatók lennének.
Bővebben
Hell
2014-09-17 Elektromos autó, Hibrid meghajtás, Zöld autó
Napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos versenyautók és motorok versenyeznek szombaton a budapesti Széchenyi téren a IV. MVM Energia Futamon.
Bővebben
Hell
2014-09-16 Környezetvédelem, Zöld autó, Zöldinfó
Hétfőtől Budapest mellett három nagyvárosban, Debrecenben, Győrött és Szegeden ellenőrzik az autók környezetvédelmi állapotát - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vasárnap az MTI-vel.
Bővebben