Hell
2014-07-18 Elektromos autó, Elektromos kétkerekű, Zöld autó
Vágyott jövőkép? Merész vízió? Talán mégsem, hiszen már konkrét pályázati téma a Los Angeles-i rendőrség autópályákra és főutakra szánt flottájának megújítása. A prognózis szerint, a világnak e gazdagabbik felén akár bő évtized alatt a tervek meg is valósulhatnak a rendőrség járműparkjában.
Bővebben
Hell
2014-07-18 Energiagazdálkodás, Épületek, Napenergia, Napkollektor, Napelem, Napcella, Takarékoskodás, Témakörök
A világon tavaly 1248 gigawattóra áramot termeltek a naperőművek, ezen belül Európában 38,4 gigawattóra áramot termeltek csak az újonnan belépett naperőművek, míg Magyarországon a termelés a becslések szerint 20 százalékkal nőtt és 9,5 gigawattórát tett ki - közölte a HST-Energy Kft. az MTI-vel.
Bővebben
Hell
2014-07-18 Energiagazdálkodás, Épületek, Szélenergia, Szélgenerátor, szélerőmű, Takarékoskodás, Témakörök
Az év első felében negyedével kisebb szélenergia-kapacitást helyeztek üzembe az Európai Unióhoz tartozó tengereken, mint egy évvel korábban. Az új létesítmények együtt megközelítik a Paksi Atomerőmű két blokkjának teljesítményét
Bővebben
Hell
2014-07-17 Energiagazdálkodás, Környezetvédelem, Zöldinfó
Vajon mi a közös a tengeri leguánban, a mézelő méhben és az olajhomokban? Brian Gregg, a GE Global Research munkatársa szerint az említett triumvirátus választ adhat egy régóta fejtörést okozó termelési dilemmára. Ha van rá ötlete, egymillió dollárt nyerhet.
Bővebben
Hell
2014-07-17 Környezetvédelem, Szelektív hulladék, Zöldinfó
Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő és -hasznosító üzem, amelyben bármilyen használatból kivont elektromos és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben
Bővebben
Hell
2014-07-17 Energiagazdálkodás, Takarékoskodás
A megújuló energiaforrások kihasználása az egyik nagy lehetősége az emberiségnek arra, hogy hosszú távon gondolkodhassunk ezen a bolygón. A nap, a szél és egyéb zöld energiák befogása, hasznosítása területén már most is remek eredményeket mutatnak fel a kutatók, de továbbra is komoly gondot okoz az energia tárolása.
Bővebben
Hell
2014-07-17 Elektromos kerékpár, Elektromos kétkerekű
A régi korok divatját felújító irányzat, azaz a retro a kétkerekű járművek mai újragondolásában is érvényesül. Erre példa egy holland mérnök trió együttműködése, akik egyedi ötleteikkel, a jelen kor követelményeinek megfelelő fejlesztésükkel az első Harley- Davidsonok formavilágát elevenítik fel új motorkonstrukciójuk kialakításában.
Bővebben
Hell
2014-07-17 Energiagazdálkodás, Épületek, Jogszabályok
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén nem hitelesítette a megújuló energiaforrások telepítésével összefüggő népszavazási kezdeményezést.
Bővebben
Hell
2014-07-16 Energiagazdálkodás, Épületek, Takarékoskodás
A Budapesti Corvinus Egyetem 251 millió Forint uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv „Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásai” című pályázati kiíráson. Az ablakfelújítást, fűtés-, és világításkorszerűsítést érintő épületenergetikai fejlesztésre a Budai Campus hét épületéhez kapcsolódóan kerül sor, melynek célja az üzemeltetési költségek csökkentése és az épületek használatából adódó környezetterhelés jelentős mérséklése.
Bővebben
Hell
2014-07-16 Energiagazdálkodás, Takarékoskodás, Zöld autó
Egy átlagos osztrák háztartás éves fogyasztásának megfelelő mennyiségű energiát takarított meg tesztüzeme során a bécsi energiatakarékos villamos, az EcoTram. Ez az első villamos, amelybe hőszivattyút is szereltek.
Bővebben