Jelentős környezetszennyezés történt pénteken a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván külterületén - közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
Bővebben
Jelentős környezetszennyezés történt pénteken a Hortobágyi Nemzeti Parkban, Nagyiván külterületén - közölte Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-vel.
BővebbenAz előkészítés alatt álló Jedlik Ányos program lényege, hogy az ország felkészüljön a közlekedés technikai innovációjára, így az elektromobilitásra is - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára egy új elektromos autó töltőoszlop átadásán kedden Budapesten.
BővebbenA dinoszauruszok korában mintegy ötször akkora volt a légkör szén-dioxid-tartalma, mint ma - mutatták ki az Utrechti Egyetem kutatói, akik szerint eredményeik az éghajlatváltozás előrejelzésében is hasznosak lehetnek.
BővebbenA kelet-kínai Hangcsou hatodikként csatlakozott azokhoz a városokhoz, amelyek az autók forgalomba helyezésének korlátozásával igyekeznek enyhíteni a közlekedési dugókon és a levegő minőségén - erről a kínai online média számolt be kedden.
BővebbenZöld, de egyáltalán nem zöldség, hanem bio. Már kereskedelmi forgalomba hozták, megrendelhető.
BővebbenA közlekedési szokások gyökeres változása várható az elkövetkező néhány évben. Ennek előszelét már ma érezni a Lajtától nyugatra, ugrásszerűen nő a pedelec, azaz az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok értékesítésének száma. Különösen a mindennapi mobilitás terén terjednek az ilyen rendszerű „hibridkerékpárok”.
BővebbenNéhány évtizede világszerte még ismeretlen volt a megújuló energia, és környezet‑tudatosság fogalma. Azóta, túl egy olajválságon, a tudósok rájöttek, hogy fosszilis energiakészleteink lassan kimerülnek. A sok országban népszerű atomerőművek adott esetben veszélyesek is lehetnek, és visszafordíthatatlan globális károkat okozhatnak.
BővebbenA világ vízfogyasztásának mértéke 2030-ig negyven százalékkal növekedhet az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) becslése szerint.
BővebbenHuszonöt Mercedes-Benz típusú, hibrid meghajtású autóbuszt adtak át szombaton Kecskeméten. Az Európai Unió és a magyar állam által finanszírozott, környezetbarát üzemmódú járművek hétfőtől állnak forgalomba.
BővebbenMoszkvai szakértők szerint az USA klímapolitikai trükköket alkalmaz a geopolitikai játszmáiban.
Bővebben