Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés a válság kezdete óta - írta a pozsonyi Sme napilap kedden brit kutatóknak a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva.
Bővebben
Szlovákia területének közel egynegyedén csökkent a fényszennyezés a válság kezdete óta - írta a pozsonyi Sme napilap kedden brit kutatóknak a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányára hivatkozva.
BővebbenHelyenként már az ivóvízellátást is veszélyezteti a Kaliforniát sújtó történelmi aszály - közölte vasárnapi számában a The New York Times.
BővebbenAz EU-ban 8 százalékkal kevesebb új kapacitás létesült, mint 2012-ben.
BővebbenKapnak-e az építtetők Németországban támogatást, ha passzívházat építenek? Melyek a legkedveltebb gépészeti megoldások a német passzívházaknál? Többek között ezeket a kérdéseket tettük fel Dr. Werner Friedl németországi passzívház tervező építésznek.
BővebbenMagyarok indítanak expedíciót a világ legmagasabb aktív vulkánjára. Argentína és Chile határán húzódik az Ojos del Salado, mely 6893 méter magas. Itt található a Föld legmagasabban fekvő tava is, ami 6380 méteren terül el.
BővebbenA grönlandi Jakobshavn gleccser, amelyből a feltételezések szerint kialakult az Atlanti-óceánban a Titanic katasztrófáját előidéző jéghegy, négyszer olyan gyorsan halad a tenger felé, mint az 1990-es években - állapították meg a seattle-i Washington Egyetem kutatói.
BővebbenEco templom a természetnek és Istennek.
BővebbenVárhatóan nem hoz majd végleges döntést következő, márciusi ülésén az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács az EU 2030-ig szóló klímavédelmi és energiastratégiájának célszámairól - mondta el egy informális nagyköveti ebédet követően újságíróknak Ivan Korcok, Szlovákia uniós állandó képviselője.
BővebbenÜgyfeleink részéről elég sok a felmerülő kérdés abban a tekintetben, hogy hogyan is fog megtérülni a CNG töltőállomás-beruházásuk. Amikor a részleteket kezdjük el kidolgozni a projektek kapcsán, mindig kiderül, hogy az ördög valóban ezekben lakik, a mondás igaz.
BővebbenAz Európai Unió támogatásával 6,2 milliárd forintból megépülő korszerű hulladékfeldolgozó megvalósításának ütemezéséről tájékoztatták hétfőn Kaposváron a három évvel ezelőtt 118 településsel megalakult Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjait.
Bővebben