Tavaly is nagy szárazság volt Kaliforniában, idén azonban még nem látott az állam komolyabb mennyiségű csapadékot.
Bővebben
Tavaly is nagy szárazság volt Kaliforniában, idén azonban még nem látott az állam komolyabb mennyiségű csapadékot.
BővebbenÚj folyamidelfin-fajt, 1918 óta az elsőt azonosították brazil tudósok az Araguaia folyóban.
BővebbenAkármikor készül a Föld maradék kőolajkészleteiről valamilyen tanulmány, mintha mindig olyasmi lenne az eredmény, hogy még ötven-hatvan évre van elegendő tartalék. Most a Shell fejezett be egy kutatást a témában, az anyagban pedig az áll, hogy "2070-re a személygépkocsi-piacról gyakorlatilag teljesen eltűnnek a kőolaj alapú üzemanyagok."
BővebbenA Berlini Köztisztasági Vállalat flottájának 150 Allison váltós, Mercedes-Benz Econic hulladékgyűjtő járműve még inkább környezetbarát módon működik, mióta a saját-előállítású biogázt tankolják.
BővebbenEgymilliárd dolláros energiaüzletről tárgyal Moszkvában a csütörtökön négynapos látogatásra érkezett Mahmúd Abbász palesztin elnök, értesült a The Jerusalem Post című angol nyelvű izraeli lap.
BővebbenFél év alatt javult Magyarország pozíciója az összehasonlításban.
BővebbenDöntés születhet a Fidesz-KDNP pénteki, évadnyitó balatonszárszói frakcióülésén arról, hogy áprilisban a lakossági gáz árának mérséklésével folytatódik a rezsicsökkentés, írja az Mno.hu.
BővebbenEgy teljes napig csak szélerőművekből származó áramot használt Dánia – írja a motherboard.vice.com. Az összes decemberben felhasznált dán áram 54,8 százaléka származott szélenergiából, karácsony hetében pedig, amikor az ipari fogyasztás alacsonyabb, 68,5 százalékra nőtt ez az arány.
BővebbenÉrdekes fényképet készített a Landsat 8 nevű műhold: a Temze folyó torkolatánál telepített szélerőműfarmot, a London Array-t kapta le. A most közreadott fotó még 2013. április 28-án született, a 175 torony fehér pöttyként látszik rajta.
BővebbenGyakorlatilag csak nukleáris és szénalapon éri meg ma Magyarországon áramot termelni, az energiahivatal adatai szerint a gáz részaránya a villamosenergia-termelésben használt tüzelőanyagok között a korábbi felére csökkent a tavalyi első tíz hónapban - írja a Napi Gazdaság.
Bővebben