A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára.
Bővebben
A parlament hétfői döntésével november 1-jétől 11,1 százalékkal csökken a gáz, az áram és a távhő ára.
BővebbenMinden negyedik budapesti kerékpárral közlekedett 2013. szeptemberében!
BővebbenA jövő energetikai és klímaváltozásból eredő kihívásaira a megújuló források és az atomenergia párhuzamos felhasználása jelenthet választ - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Magyar-Japán Energia Szeminárium című rendezvényen.
BővebbenÚttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését a napokban Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel. Lemaradásunk csak nő a sógorokhoz képest.
Bővebben„Az egyik legsúlyosabb probléma a klímaváltozás és a vízhiány kapcsán az, hogy rengeteg embernek kell majd elköltöznie, mert az otthonuk többé nem tudja ellátni őket” – ezt mondta az OzoneNetwork tévé Egyenlítő című műsorában Jim Leape, a WWF nemzetközi igazgatója. A Természetvédelmi Világalap vezetője szerint „csak rajtunk áll, hogy sikerül-e kivédeni a klímaváltozás káros hatásait”.
BővebbenJól vizsgázott a pécsi erőmű új biomasszablokkja a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító első akkreditációs tesztjén - tájékoztatta a Pannonpower az MTI-t pénteken.
BővebbenNyilatkozatot fogadtak el a Budapesti Víz Világtalálkozó résztvevői pénteken, a tanácskozás utolsó napján. A dokumentumban kiemelik: a fenntartható fejlődéshez garantálni kell a vízellátás biztonságát.
BővebbenMegkezdődött a világ első kereskedelmi szénmegkötő erőművének építése: az erőmű az üvegházhatású gázt nátrium-hidrogénkarbonáttá, hétköznapi nevén szódabikarbónává fogja átalakítani.
BővebbenA felújított lakás drágább. Ezt a kijelentést egyáltalán nem tartanánk felelőtlennek, és sok esetben igaz is, de felújítási költségek érvényesítése a lakáseladás során egy sokkal összetettebb kérdés, mint az elsőre gondolnánk. A fővárosban idén 20 százalékkal magasabb áron cseréltek gazdát a felújított lakások felújítandó társaiknál.
BővebbenAz üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátása nő, 40 év múlva a Föld nagy részén már teljesen más lesz a klíma, mint amit az elmúlt években megszoktunk.
Bővebben