A kávék eladásait akár 13 százalékkal is növelheti a fair trade címke, ezért egyre többen szeretnék látni a termékükön. Az elnyerését övező szabályok amerikai lazítását sok kritika érte.
Bővebben
A kávék eladásait akár 13 százalékkal is növelheti a fair trade címke, ezért egyre többen szeretnék látni a termékükön. Az elnyerését övező szabályok amerikai lazítását sok kritika érte.
BővebbenMegőrült a Paypalból milliárdossá lett, magánűrhajózást fellendítő Elon Musk? Első ránézésre úgy tűnhet: úgy döntött, mától bárki felhasználhatja elektromos autójának, a Teslának szabadalmait. Ezzel nagyon sokat segít versenytársaiknak, akiknek nem kell feltalálniuk a spanyolviaszt, hanem alapot kapnak saját fejlesztéseikhez. Musk viszont üzletember: céljai vannak és nem buta. Ezzel a lépéssel is ő járhat jól.
BővebbenA korábbi dobogós helyről az uniós középmezőnybe kerültek a háztartási energia hazai árai tavaly - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.
BővebbenA környezet védelme, a folyók ökológiai állapotának javítása közös érdek, a nemzet életének alapvető feltétele, és ezért alkotmányos kötelezettség is - mondta az Országgyűlés elnöke pénteken a Ráckevei-Dunaág vízgazdálkodás- és vízminőség-javítási projektjének ünnepélyes nyitórendezvényén, Ráckevén.
BővebbenKétmilliárd forint összköltségvetésű projekt keretében épült biomassza- és hulladékkezelő rendszert adtak át a Geosol Kft. Mátrai Erőmű Ipari Parkban működő üzemében - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
BővebbenTöbb mint 60 fellépő neve már publikus az idei SZIN-en, és még legalább ennyi név bejelentése hátra van. A külföldi zenei produkciók között szerepel a brit slágergyáros Example, a tavalyi SZIN közönségszavazáson élen végző Russkaja, de találkozhatunk az ÁRKÁD Party Arénában Franciaország legjobb dj-jével, Quentin Mosimann-el is.
BővebbenEmeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és 4 forinttal a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
BővebbenHatótáv növelő benzinmotorral rendelkező elektromos hajtású Korando SUV modellt mutatott be a dél-koreai Ssangyong Motor Co.
BővebbenA normál elektromos autók egyelőre jóval olcsóbbak, mint a hidrogénnel üzemelők.
BővebbenEnergiatermelésre is felhasználhatók az emberi vizeletben lévő szénatomok, és egészen biztos, hogy nem viccelnek a tudósok: az erről szóló tanulmányt a világ egyik legrangosabb tudományos lapja, a Nature hozta le.
Bővebben