Súlyosabb büntetésre számíthatnak a környezetszennyezők a kínai környezetvédelmi törvény ezekben a napokban tárgyalt módosításának elfogadása után - jelentette a kínai média szerdán.
Bővebben
Súlyosabb büntetésre számíthatnak a környezetszennyezők a kínai környezetvédelmi törvény ezekben a napokban tárgyalt módosításának elfogadása után - jelentette a kínai média szerdán.
BővebbenMiszkantuszt, azaz kínai energianádat telepít Sarkad egy önkormányzati tulajdonban lévő öthektáros területre, minderre 3,5 millió forintot különített el a város – ismertette a grémium határozatát Bende Róbert polgármester.
BővebbenA Mercedes-Benz igyekszik minél több tartópillért építeni saját jövőjének biztosítása érdekében, így nem meglepő, hogy a hagyományos motorizáltságú modellek mellet hibrid, hidrogénnel hajtott és elektromos modell is szerepel a gyártó tervei között. Ezúttal utóbbi kategóriába érkezik új csillagos, méghozzá a B-osztály Electric Drive személyében.
BővebbenAz egykori amerikai alelnök tulajdonképpen a Kellemetlen igazság (2006) című filmnek köszönheti, hogy Nobel Békedíjat kapott 2007-ben. Mégis nehéz pénzt gründolni a folytatásra, ahogy a klímaváltozásról szóló más dokumentumfilmekre is. Pedig James Cameron, Arnold Schwarzenegger, Matt Damon adják arcukat és nevüket hozzá.
BővebbenEnergiaéhségének kielégítésére új nukleárisenergia-projekteket jelentett be a kínai kormány, melytől a környezetszennyezés csökkenését is reméli.
BővebbenA Tesla Kínában is forgalmazza majd elektromos sportautóit, sőt nagyra törő tervei között szerepel, hogy a kontinensnyi országot elektromos töltőállomásokkal hálózza be - legalábbis ezt nyilatkozta Elen Musk, a Tesla vezérigazgatója Pekingben, amikor megnyílt a Tesla első kínai autószalonja.
BővebbenNoha évek óta hallani róla, az úgynevezett okos mérős rendszerek csak nem hozták meg a vizionált áttörést.
BővebbenA LED-es izzók rengeteg előnnyel rendelkeznek: keveset fogyasztanak, és meleg fényt adnak. Ugyanakkor leszámolnak a mosóporok legnagyobb trükkjével, a fehérítővel, írja a Gizmodo.
BővebbenMagyarországon évente 80 millió tonna szilárd hulladék keletkezik, ami körülbelül három Gellérthegynek felel meg. Ebből a háztartási szilárd hulladék 4,3 millió tonna. Egy fő átlagosan évi 242,5 kg szilárd háztartási hulladékot termel.
BővebbenAz oregoni Portlandben egy egész víztározót le kellett csapolni, mert egy helyi tinédzser úgy gondolta, az lesz a legalkalmasabb hely, hogy megszabaduljon a húgyhólyagját feszítő nyomástól. Tömörebben: belepisilt az ivóvíz-tározóba. A hatóságoknak több millió gallonnyi vizet kellett lecsapolniuk az incidens után.
Bővebben