Eco templom a természetnek és Istennek.
Bővebben
Eco templom a természetnek és Istennek.
BővebbenVárhatóan nem hoz majd végleges döntést következő, márciusi ülésén az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács az EU 2030-ig szóló klímavédelmi és energiastratégiájának célszámairól - mondta el egy informális nagyköveti ebédet követően újságíróknak Ivan Korcok, Szlovákia uniós állandó képviselője.
BővebbenÜgyfeleink részéről elég sok a felmerülő kérdés abban a tekintetben, hogy hogyan is fog megtérülni a CNG töltőállomás-beruházásuk. Amikor a részleteket kezdjük el kidolgozni a projektek kapcsán, mindig kiderül, hogy az ördög valóban ezekben lakik, a mondás igaz.
BővebbenAz Európai Unió támogatásával 6,2 milliárd forintból megépülő korszerű hulladékfeldolgozó megvalósításának ütemezéséről tájékoztatták hétfőn Kaposváron a három évvel ezelőtt 118 településsel megalakult Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tagjait.
BővebbenMa, ha a világ bármely pontján katasztrófa történik, rögtön megjelenik a verzió: ez az Egyesült Államok cselszövénye! És utána egy hosszabb diszkurzus következik a HAARP globális projektről, mely – hivatalos verzió szerint – bolygónk éghajlata tanulmányozása céljából jött létre, de valójában a soha nem látott erejű éghajlati és pszichotróp fegyver.
BővebbenA leggyorsabban megtérülő és a legkisebb költséggel járó energiahatékonysági beruházások egyike a sűrített levegős rendszerek optimalizálása.
BővebbenCikkünk első részében igyekeztünk beavatni az olvasókat, hogy mitől intelligens egy otthon. Most pedig megpróbáljuk kielemezni, hogy valóban jelenthet-e perspektívát a most építkezők és felújítók számára a Smart Home koncepció, illetve ténylegesen várható-e a Smart Home piac robbanásszerű bővülése - mint ahogy azt Kocsis Zoltán a Loxvill Épületautomatizálás Ésszerűen Kft. Ügyvezetője állítja.
BővebbenEgy New York Timesban megjelent cikk újabb érdekes, de meg nem erősített információkkal bővíti a továbbra is titokban tartott iWatchról szóló találgatáshalmot. A legfurcsább ötlet, hogy a beszámoló szerint az Apple okosórája a napenergiát is hasznosítja majd.
BővebbenA munkahelyek megóvása és a lendület fenntartása érdekében Bécs és kommunális vállalatai 2014-ben több mint hárommilliárd eurót fektetnek a gazdaságba. Iskolákat újítanak fel, óvodákat építenek, metrót hosszabbítanak.
Bővebben2013-ra Németország napenergiából fedezte teljes országos energiaigényének 40 százalékát. 2022-ig bezárják az összes atomerőműveiket, és a teljes gazdaságuk energiaigényét átállítják a megújuló energiákra. Összefoglaljuk az 5 legfontosabb dolgot, amit a német napenergia hasznosításról tudni kell.
Bővebben