Hell
2013-10-28 Környezetvédelem, Szelektív hulladék, Zöldinfó
Nagyüzemben készíthetik a PET-palackokat egy magyarországi gyárban csak azért, hogy a müncheni szupermarketek üvegvisszaváltó-gépeit kijátszva felvegyék a palackokért járó 25 eurócentes betéti díjakat. A müncheni rendőrség nagy értékű csalás miatt nyomoz.
Bővebben
Hell
2013-10-28 Energiagazdálkodás, Energiapolitika, Épületek
A több mint 1200 sziget és a hosszú tengerpart a horvát gazdaság ékköve, az ország GDP-jének 10 százaléka a turizmusból származik. Déli szomszédunk ugyanakkor most abban reménykedik, hogy a tenger nem csak a turizmust tudja pörgetni, hanem a víz más kincseket is rejt: kőolajat és földgázt. Egyes becslések szerint akár 2,8 milliárd hordó kőolajat is rejthet az Adria mélye.
Bővebben
Hell
2013-10-28 Elektromos autó, Zöld autó
Az amerikai Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy reményeket fektet a német piacba. "Biztos vagyok benne, hogy 2014 végétől évi 10 ezer autót el fogunk tudni adni" - nyilatkozott a Tesla vezérigazgatója Elon Musk a német Die Welt lapnak adott interjúban.
Bővebben
Hell
2013-10-28 Aktív ház, Energiagazdálkodás, Épületek, Passzívház, Takarékoskodás
2013. november 4-10. között energiatakarékos házakat, épületeket látogathat meg a nagyközönség Magyarországon és az Európai Unió további 9 országában. A nyílt napok legfontosabb célja, hogy kézzelfogható tapasztalatot nyújtson az alacsony energiaigényű (avagy közel nulla energiaigényű) épületekről minden érdeklődő számára.
Bővebben
Hell
2013-10-28 Energiagazdálkodás, Energiapolitika, Épületek
Jövőre 28 németországi erőmű akarja leállítani a termelését az alacsony áramárak miatt. A nagykereskedelmi árak az év első hat hónapjában 20 százalékkal estek.
Bővebben
Hell
2013-10-27 Energiagazdálkodás, Épületek, Napenergia, Takarékoskodás
Az átengedett napsugarak mennyiségét szabályozni képes, és energiát is termelő "okosablakot" mutattak be kínai tudósok - közölte a South China Morning Post hongkongi napilap.
Bővebben
Hell
2013-10-27 Hidrogén, üzemanyagcella, Zöld autó
Hatalmas elánnal folyik a Tesla Model S bevezető kampánya, és ebben a cégalapító is aktív szerepet vállal. Nemrég Münchenben beszélgetett egész hosszan az európai újságírókkal – többek közt az elektromos autók és a többi alternatív hajtás viszonyáról.
Bővebben
Hell
2013-10-27 mobil, Telekommunikáció, ZöldTrend
Az előrejelzések szerint az idén 1,8 milliárd új mobiltelefont adnak el és 1,5 milliárd telefont dobnak ki, melynek csak elenyésző hányada kerül újrahasznosításra. A becslések szerint 5,5 billiárd telefon van használatban és kereskedelmi forgalomban a világon.
Bővebben
Hell
2013-10-27 Elektromos autó, Zöld autó
A Formula E elektromos autóverseny-sorozat megszületése valójában pofonegyszerű volt, legalábbis ezt mutatja a hivatalos animációs videó.
Bővebben
Hell
2013-10-26 Környezetvédelem, Szelektív hulladék, Zöldinfó
Tele a háztartásunk olyan tárgyakkal, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy az újrahasznosításukra gondoljunk. Egyszerűbb bedobni őket a szemetesbe, ami nemcsak pazarlás, hanem ezáltal szennyezzük is a környezetünket. A sok kicsi itt is sokra megy.
Bővebben