Hell
2013-10-07 Életmód, Környezetvédelem, Zöldinfó
Juhászok egy kétezer birkából álló nyájat hajtottak át vasárnap a spanyol fővároson a még a középkorban kiharcolt legeltetési, terelési és vándorlási joguk védelmében, egyben tiltakozva a városok terjeszkedése és a modern mezőgazdasági eljárások ellen.
Bővebben
Hell
2013-10-07 Környezetvédelem, Zöldinfó
A globális szintű szemléletváltást - többek között a készletgazdálkodásról az igénygazdálkodásra való átállást - és a nagy fejlesztési programok átgondolását sürgeti Somlyódy László, a jövő heti Budapesti Víz Világtalálkozó tudományos fórumának elnöke, aki a Föld édesvízi készleteit fenyegető veszélyekről, a globalizáció hatásairól és a világfórum jelentőségéről is beszélt az MTI-nek.
Bővebben
Hell
2013-10-07 Állatvédelem, Környezetvédelem, Zöldinfó
Megfigyelik és gyűrűzik a madarakat november 3-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabás határában lévő Kaszonyi-hegyen, az egykori szigetvulkán-maradvány ugyanis fontos szerepet tölt be a vadon élő szárnyasok őszi vonulásában.
Bővebben
Hell
2013-10-07 Épületek, Környezetvédelem
A Múzeumi Negyed ötletpályázatán 47 munkából három mű kapott megosztott első díjat. A pályázatot kiíró Szépművészeti Múzeum 20 millió forintért vásárolja meg a legjobbakat, amelyek készítői cégenként hárommillió forintot is kaptak.
Bővebben
Hell
2013-10-07 Életmód, Zöldinfó
Nem avatkozhat bele a FIFA egy ország munkajogi viszonyaiba, de azt sem teheti meg, hogy nem vesz róluk tudomást – írta Twitterén Joseph Blatter FIFA-elnök a futballszövetség végrehajtó bizottságának ülése után. Itt foglalkoztak azokkal a vádakkal (illetve a Guardianben bemutatott tényekkel), hogy a katari vébé stadionjait rabszolgák építik.
Bővebben
Hell
2013-10-07 Életmód, Környezetvédelem, Zöldinfó
Ismét szmogba borult Észak-Kína és a kínai főváros: Pekingben légi járatokat töröltek, az épp most zajló nemzetközi sporteseményeken pedig - szokatlan látványként - maszkot viselnek a sportolók és a rajongók.
Bővebben
Hell
2013-10-06 Klímaváltozás, Környezetvédelem, Zöldinfó
Új globális klímapolitikai megállapodás előkészületeit sürgették az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatlakozott államok szakminiszterei és az üzleti világ vezetői a 2013. október 2-4. között Varsóban tartott találkozójukon, ahol Magyarország egyebek mellett a kibocsátás-csökkentési célok valamennyi részt vevő országra kiterjesztésére tett javaslatot - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken.
Bővebben
Hell
2013-10-06 Energiagazdálkodás, Épületek, Szélenergia, Szélgenerátor, szélerőmű, Takarékoskodás, Témakörök
Hogyan csökkenthető tovább a rezsiköltség? Úgy, hogy olcsóbban termelünk áramot mint eddig.
Bővebben
Hell
2013-10-06 Energiagazdálkodás, Épületek, Passzívház, Takarékoskodás
Mindenki hallott már róluk, mindenkinek eszébe jut valami a fogalom hallatán, de egyértelműen megfogalmazni, hogy mi is az, hogyan működik, csak kevesen tudnák.
Bővebben
Hell
2013-10-06 Elektromos kerékpár, Elektromos kétkerekű
Egy dán bolt különleges elektromos kerékpárt vett fel a kínálatába.
Bővebben