Idén már 13 megye 84 településén élők ültettek őshonos facsemetéket a Gemenc Zrt. által indított mozgalom jóvoltából.
Bővebben
Idén már 13 megye 84 településén élők ültettek őshonos facsemetéket a Gemenc Zrt. által indított mozgalom jóvoltából.
BővebbenEgy holland milliomos megépítette Noé bárkájának tökéletes mását. Johan Huibers a Bibliában szereplő leírás alapján építette a hajót, még arra is figyelt, hogy Bibliában használt ősi könyök mértékegységet használja (egy könyök 44,5 centiméter).
BővebbenSoha annyi napelemet nem telepítettek az Egyesült Államokban, mint 2012-ben. A harmadik negyedévben 44 százalékkal több panel került a lakóépületekre, mint egy évvel korábban.
BővebbenA csütörtökre várható "extrém hideg" miatt figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
BővebbenA népességnövekedés a víz és az élelem miatti konfliktusokhoz vezet, főként a Közel-Keleten és Afrikában – állítja az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács által hétfőn nyilvánosságra hozott Global Trends 2030 című tanulmányának a legrosszabb esettel számoló forgatókönyve.
BővebbenMár nem az Egyesült Államokban állítják elő a legtöbb szélenergiát, Kína ugyanis 2000 megawattról évi 52,580 megawattra növelte kapacitását csupán hat év alatt, ez példa nélküli, 96 százalékos növekedést jelent.
BővebbenMindössze 5-10 hiúz él hazánkban, és ezidáig alig néhányszor sikerült lefotózni itthon az állatot. Ezúttal, a Zemplénen sikerült lekapni egy, két év körüli kandúrt!
BővebbenKottayam egy fűszerkereskedő kisváros India Kerala tartományában. Minden nyár óriási mennyiségű csapadékot hoz, évente 2,7 méteres átlagszinttel.
BővebbenA sötét lovagnak nem sikerült kifogyhatatlan tiszta energiával ellátnia Gothamet legutóbbi filmjében. Talán kisebb lépéssel kellett volna kezdenie, lecserélhette volna a batmobilt erre a hozzá illő biciklire.
BővebbenNagy kihívásra vállalkozott néhány japán mérnök, akik a Gokurakutombo nevű pedálmeghajtású repülővel akarnak a levegőbe emelkedni, és 120 kilométert repülni a Csendes-óceán fölött. A szénszálas anyagokból épített gép szárnyfesztávolsága 35,6 méter, feleakkora, mint egy Boeing 747-esé, tömege viszont csak 37 kilogramm.
Bővebben