Vasárnap nyugat felől beborul az ég és a keleti, északkeleti régió kivételével egyre több helyen várható csapadékra, írja az Időkép.hu.
Bővebben
Vasárnap nyugat felől beborul az ég és a keleti, északkeleti régió kivételével egyre több helyen várható csapadékra, írja az Időkép.hu.
BővebbenNagy számban telelnek a csonttollúak (Bombycilla garrulus) Észak-Magyarországon: ezek a madarak az úgynevezett inváziós fajok közé tartoznak, azaz előfordulhat, hogy évekig nem figyelhetők meg nagyobb számban a Kárpát-medencében, utána viszont akár több százas csapatok is felbukkannak a számukra alkalmas élőhelyeken.
BővebbenA kormányzati szándéknak megfelelően 2013. január 1-jétől 10 százalékkal csökken a villamosenergia-szolgáltatás ára az EDF DÉMÁSZ lakossági fogyasztói számára, és a kisüzleti fogyasztók is csökkenést tapasztalnak a szolgáltatás árában - közölte pénteken a cég az MTI-vel.
BővebbenSzombat hajnalban Alaszka partjaitól kb. 100 kilométerre dél-nyugatra egy 7,7-es erősségű földrengés történt – írta meg a reuters.com a U.S. Geological Survey észlelésére hivatkozva.
BővebbenTöbb mint négymilliárd forintért 25 hibrid autóbuszt vásárol Kecskemét önkormányzata. Az ajánlattételi felhívás a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
BővebbenKörnyezetszennyezési bélyegilletéket vezetnek be Romániában az autóregisztrációs adó helyett - jelentette be Victor Ponta miniszterelnök pénteken.
BővebbenHa egyik újévi fogadalmunk az, hogy idén több energiát szeretnénk spórolni, vagy szeretteinknek szeretnénk praktikus ajándékokkal szolgálni, akkor szerencsére már egyre több olyan termék közül válogathatunk, melyek nemcsak ökológiai lábnyomunkat csökkentik, hanem még pénztárcánkat is kímélik.
BővebbenA Volvo autók mindig is híresen biztonságosak voltak. A svéd gyár a jövőben is szeretné megőrizni hírnevét, ezért olyan „balesetálló” rendszeren dolgoznak, mely automatikusan felismerné és elkerülné a veszélyes helyzeteket.
BővebbenA világ bizonyos részein, például India szegényebb területein a szennyvíz az utcán vagy árkokban folyik, ahonnan egyenesen nyílt vizekbe jut.
BővebbenEgy új expedíció során távirányítású tengeralattjáróval megtalálták a Nagy-korallzátony eddigi legmélyebben található koralljait.
Bővebben