Classic Layout

A gipsz teljesen átalakította a Föld klímáját

A tenger kémiájában történő hirtelen változások erősebben befolyásolják a klímát, mint ahogy azt a kutatók eddig gondolták. Feltehetőleg ilyen változás okozta 50 millió évvel ezelőtt azt a hűvös klímaszakaszt, amelyben máig élünk – véli egy nemzetközi kutatócsoport tengeri üledékes vizsgálatok és modellszámítások alapján.

Bővebben

Autó helyett a metrót választja a kormányfő

David Cameron brit kormányfő luxusautó helyett metróval és busszal fog kijárni a július 27-én kezdődő londoni olimpiai játékok eseményeire, és a szigetországi sajtó szerint ugyanerre utasította kabinetjének tagjait, illetve pártjának képviselőit, akiknek viszont nincs ínyükre a drákói szigor. Egy kormánytag azt mondta, inkább otthon marad.

Bővebben

Ez lett Fukusima következménye

A fukusimai nukleáris katasztrófa idején kiszabadult radioaktív sugárzásnak 1300 halottja és 2500 daganatos betege lehet – ezt állapította meg az az orvosi tanulmány, amelyet a 2011. március 11-i földrengés és szökőár nyomán bekövetkezett atombaleset egészségügyi következményeit vizsgálta.

Bővebben

Erdei iskolát avattak Somogyszobon

Erdei iskolát avattak pénteken Somogyszobon. A háromhektáros területen a helyi Mocz és Társa Magánerdészeti Kft. által megvalósított beruházást - amelyet az Európai Unió 65 százalékban, több mint 34 millió forinttal támogatott - Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára adta át.

Bővebben