Hell
2012-06-30 Környezetvédelem, Oktatás-kultúra, Zöldinfó
A nemzeti parkok ezentúl árulhatják saját márkás termékeiket, és ökoturisztikai tevékenységből is kiegészíthetik bevételeiket. A nemzeti parkok alapító okiratának módosítását Fazekas Sándor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban tett látogatásakor jelentette be.
Bővebben
Hell
2012-06-30 Állatvédelem, Környezetvédelem, Zöldinfó
Nemrég egy magánszemélytől kapott értesítést a Duna-Dráva Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata, aki az egyik mohácsi iskolánál különleges darázsfajra lett figyelmes. A szakemberek szerint a fellelet rovar az óriás törősdarázs (Megascolia flavifrons). Cseh fekete gólya fészkel Karapancsán.
Bővebben
Hell
2012-06-30 Energiagazdálkodás, Épületek, Takarékoskodás
A világ egyik legnagyobb vízen úszó medencéje, a Badboot, idén nyáron már el is fog készülni, és tárt karokkal várja majd a pancsolni vágyókat.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Életmód, Környezetvédelem, Zöldinfó
Zavargások robbantak ki számos országban, mert a nagy nemzetközi szolgáltatók kiszipolyozzák a harmadik világ vízkészletét. Az ENSZ múlt heti riói fenntarthatófejlődés-konferenciáján kiemelten foglalkoztak a vízhez jutás problémájával, de megkerülték a nemzetközi monopóliumok bírálatát.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Elektromos autó, Zöld autó
Már beszámoltunk néhány olyan járműről, amely sokkal könnyebbé és környezetkímélőbbé teheti a városlakók számára a közlekedést. Azonban a városban gazdasági szempontból nem csak az utasszállítás, hanem az áruszállítás is fontos szerepet játszik, és Mohammed Ghezel most ez utóbbit igyekezett jobbá tenni.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Energiagazdálkodás, Energiapolitika, Épületek, Takarékoskodás
Jogos igénye az iparági szereplőknek egy megújuló energia törvény, és egy egyszerűbb, egyablakos engedélyezési rendszer, hangzott el a Zöld Gazdaság Magyarországon című konferencián.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Környezetvédelem, Zöldinfó
Mobil mérőhálózatra épülő levegőminőség-mérő rendszert fejleszt a veszprémi Lemon Szenzortechnika Kft., a cég az idén júniusban indult projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán csaknem 230 millió forint támogatást nyert - közölte Antal Gábor ügyvezető igazgató az MTI-vel.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Hidrogén, üzemanyagcella, Zöld autó
Mai energiaéhes világunkban meg kell ragadni minden alternatív forrást, amivel helyettesíthetők a már megszokott, ám egyre fogyatkozó készletek.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Környezetvédelem, Zöldinfó
Hőségriadót rendelt el a várható tartós kánikula miatt az ország egész területére szombaton 0 órától jövő szerda éjfélig az országos tiszti főorvos.
Bővebben
Hell
2012-06-29 Energiagazdálkodás, Épületek, Szélenergia, Szélgenerátor, szélerőmű, Takarékoskodás, Témakörök
Miért ne festhetne egy teherhajó úgy, mint egy luxusjacht? Így gondolkodnak az ír B9 Shippingnél, ahol egy futurisztikus, szél hajtotta teherhajó készül. Vitorláit a világ egyik legnagyobb luxusjachtja, a the Maltese Falcon ihlette, amely jelenleg a ciprusi székhelyű IKOS befektetési cég tulajdonában van. (Aiolus News)
Bővebben