Classic Layout

Veszélyben a munkahelyek létesítése a megújuló energiatermelésben

A kötelező átvételi rendszer (kát) július elsejei megszűntetése, a jogi bizonytalanság miatt jelentkező hőellátási problémák, illetve a projektek számának visszaesése akadályozhatja az új munkahelyek létrehozását a megújuló energiatermelésben.

Bővebben

Iszapömlés – Elkészült a kolontári házak tetőszerkezete

Befejezték a vörösiszap-károsultak kolontári lakóparkban épülő házainak cserepezését; már mind a 21 ház tető alatt van, a kivitelezők a belső munkálatokat végzik - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.

Bővebben

Japán parasztok tüntetnek Tokióban

Több mint kétszáz japán paraszt vonult fel két tehénnel kedden Tokióban s követelt kiabálva és öklét rázva kártérítést termékeinek sugárszennyeződése miatt a március11-i nagy földrengés és szökőár miatt károsodott Fukusima-1 atomerőmű üzemeltetőjétől.

Bővebben

Sziget: 18 +

Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – 1993-as születése óta – láthattunk 17 950 programot, ebből hallhattunk 7 291 koncertet, itt járt 62 ország - különböző műfajt képviselő - előadója és 54 országból érkező, összesen 5 448 372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly augusztus óta hiányzó Sziget életérzéssel.

Bővebben

Kiemelt figyelmet kap az új alaptörvényben a környezetvédelem

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint az új alaptörvény kiterjeszti és tovább erősíti a hazai környezetvédelmi jog alapjait, továbbá a legmagasabb szintre emeli a jövő nemzedékek iránti felelősséget.

Bővebben

Meglepő bejelentést tett az orosz államfő

Oroszország kitart a nukleáris energia mellett, mert ez a legolcsóbb, és egészében ökológiailag a legtisztább energiaforrás. Az orosz atomerőművek biztonsági normái pedig a csernobili katasztrófából okulva a világon a legszigorúbbak - mondta Dmitrij Medvegyev hétfőn Moszkvában.

Bővebben