Megérkezett Halász, az első nagyhalászi gólya.
Bővebben
Megérkezett Halász, az első nagyhalászi gólya.
BővebbenAz állatvédők óva intenek mindenkit attól, hogy a húsvéti ünnepekre kutyust, cicát, nyuszit vagy más élő állatot vigyen ajándékba.
BővebbenAz eddigieknél lényegesen magasabb, 95 százalékos támogatás mellett épül csatornahálózat két Tolna megyei községben a Leghátrányosabb Helyzetű (LHH) kistérségek számára elkülönített, 2,3 milliárd forintos pályázati keretnek köszönhetően.
BővebbenA GE (NYSE: GE) ma bejelentette, hogy a magyarországi „Szemünk Fénye” országos iskolavilágítási programmal elnyerte az Európai Fenntartható Energia Díjat.
BővebbenHatezer fát vágtak ki Nagy-Britanniában, hogy ne szolgálhassanak alkalmi szexhelyül egy autóút mentén.
BővebbenHatvan éve, 1950. március 26-án avatták fel a mátraalji lignittelepekre épült Mátravidéki Erőművet, Magyarország akkor legnagyobb széntüzelésű hőerőművét.
BővebbenA Haitit, majd Chilét sújtó földrengés után nem küldhettek azonnal mentőcsapatokat és -eszközöket légi úton a katasztrófa sújtotta körzetekbe, mert a kikötőkkel, utakkal, vasutakkal együtt romba dőltek a repülőterek kiszolgáló épületei és berendezései is.
BővebbenMagyar kitüntetettje is van az Európai Unió energiatakarékosságot elismerő, úgynevezett fenntartható energiagazdálkodásért díjának, amelynek győzteseit kedden jelentették be Brüsszelben.
BővebbenA Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSz) levélben fordult a miniszterelnökhöz, az illetékes miniszterekhez és a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójához, hogy ne támogassák a Szerencsre tervezett hőerőmű beruházást, mert az szerintük nagy veszélyt jelent a világörökség részeként számon tartott Tokaji Történelmi Borvidékre.
BővebbenTöbb mint félmilliárd forintot nyert a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága természetvédelmi területek rekonstrukciójára és a Kiskunság védelemre szoruló értékeinek megőrzésére - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) az MTI-vel kedden.
Bővebben