A kínai vezetés az Amerikai Egyesült Államokat, Európát és Japánt hibáztatja alacsony törekvései miatt – már ami a kibocsátás csökkentését illeti.
Bővebben
A kínai vezetés az Amerikai Egyesült Államokat, Európát és Japánt hibáztatja alacsony törekvései miatt – már ami a kibocsátás csökkentését illeti.
BővebbenEgy kis tervezéssel bárki tud átgondolt, eredeti, újrahasznosított és házi karácsonyi ajándékkal kedveskedni szeretteinek.
BővebbenTajvani tervek szerint jövőre megtiltanák a séta közbeni dohányzást, hogy a környezet tisztább és egészségesebb legyen - közölte egy hivatalos forrás pénteken.
BővebbenTöbb mint 40 százalékos kibocsátás-csökkentést ír elő 1990 és 2020 között a fejlett országoknak az a Kína, India, a Dél-afrikai Köztársaság és Brazília által november végén kidolgozott javaslat, melynek teljes szövege csütörtök este jelent meg a Le Monde honlapján.
BővebbenHozzávetőleg 10 ezer ember vonult fel a norvég fővárosban csütörtökön néhány órával azt követően, hogy Barack Obama amerikai elnök átvette a Nobel-békedíjat.
BővebbenÉrvényben van az Európai Uniónak az a felajánlása, hogy 2020-ra az 1990 körüli bázisidőszakhoz képest 30 százalékkal csökkenti szén-dioxid-kibocsátását, ha más vezető nemzetközi szereplők is így tesznek - erősítették meg az EU-tagországok állam- és kormányfői csütörtöki brüsszeli találkozójukon.
BővebbenA 130 fejlődő országot, köztük Kínát és Indiát tömörítő G77 csoport csütörtökön felszólította az Egyesült Államokat, hogy növelje kibocsátás-csökkentési vállalását a többi fejlett országéhoz hasonló szintre - számol be a konferencia hivatalos honlapja (www.cop15.dk).
BővebbenEurópa korábban nem létező energiapolitikája tulajdonképpen ez elmúlt években kezdett formálódni, és a kezdetektől komolyan vette a klímaváltozás kérdését – fogalmazott Herczog Edit az EU-s energiapolitika öt évét értékelő brüsszeli fórumon csütörtökön.
BővebbenÚj-Zéland kereskedelmi minisztere, Tim Groser figyelmeztetett, hogy a világ elvárásai - ahhoz képest, amely reálisan megvalósítható - a koppenhágai klímacsúccsal kapcsolatban túl magasak.
BővebbenTöbb mint 1700 brit tudós állt ki közös közleményben a klímatudomány alapvető eredményeinek helytállósága mellett csütörtökön.
Bővebben