Sólyom László szerint Magyarország az Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőségének csökkentésében számít a japán technikára és beruházásokra. A köztársasági elnök csütörtökön Tokióban azután nyilatkozott erről, hogy tárgyalt Hatojama Jukio japán miniszterelnökkel.
BővebbenClassic Layout
iPhone-osokból alakít zenekart egy amerikai egyetem
A Michigani Egyetem diákjai az iPhone-okra terveznek és írnak olyan szoftvereket, amelyekkel hangszerekké alakítják okostelefonjaikat. A zenekar később nyilvános "koncertet" is ad.
BővebbenMegéri telepíteni a függőleges forgástengelyű szélerőműveket
A függőleges tengelyű szélkerekek egységnyi területen több energiát képesek termelni, mint hagyományos társaik - következtették ki amerikai kutatók.
BővebbenElkezdődött a csongrádi Serházzug-holtág rehabilitációja
Tökéletes horgász-, pihenő- és kirándulóhely válik a csongrádi Serházzug-holtágból jövő tavaszra - mondta Bedő Tamás (MSZP), az alföldi város polgármestere az 547 millió forintos, uniós támogatással megvalósuló környezetvédelmi beruházás alapkőletételekor csütörtökön.
BővebbenEnergetikai támogatások: A válság nem ok a kettős mércére!
Gyürk András fideszes európai parlamenti képviselő kérdéssel fordult Andris Piebalgs energetikai biztoshoz az uniós gazdaságélénkítési csomagról szóló európai parlamenti vitában.
BővebbenGoogle térképen mutatják be Kalifornia klímaváltozás utáni jövőjét (+ video)
Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó a Google térképén mutatja be Amerika legnépesebb államának klímaváltozás utáni jövőjét.
BővebbenMelegrekord Moszkvában
Plusz 9 Celsius-fokot mértek szerdán Moszkvában, amire nem volt példa az időjárási adatok 120 éve zajló rendszeres felmérése óta, de csütörtökön még melegebb lesz a meteorológusok szerint.
BővebbenKözel tizenegy milliárd dollárt hozhatnak a kínai online játékok
Közel tizenegymilliárd dollárra (1,9 billió forintra) emelkedhetnek Kínában az online számítógépes játékokból származó bevételek három éven belül, miután a világ legnépesebb országában egyre többen kezdik használni az internetet.
BővebbenVédelem nélkül a Duna-Delta
A román parlament elvetette azt a törvényjavaslatot, amely védelem alá helyezte volna a területet.
BővebbenEU – Fordított adózás a szén-dioxid kvóták kereskedelmére
Elfogadták az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei szerdán az Európai Bizottságnak azt a javaslatát, hogy a szén-dioxid-kibocsátási kvóták kereskedelmében a tagállamok kísérleti jelleggel, kétéves időtartamra, lehetőségként a fordított adózás rendszerét alkalmazzák az áfa-csalás megakadályozására - jelentette be Kovács László adó- és vámügyi biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu