A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat 150 ezer Budapest vonzáskörzetében élő embert azzal szembesített, hogy elzárja előlük az ivóvizet, felmondja a vízszolgáltatási szerződést.
Bővebben
A Karácsony Gergely főpolgármester vezette Fővárosi Önkormányzat 150 ezer Budapest vonzáskörzetében élő embert azzal szembesített, hogy elzárja előlük az ivóvizet, felmondja a vízszolgáltatási szerződést.
BővebbenR9vid megtérülésű napelemes rendszereket telepíthetnek a háztartások a januártól induló napelemes pályázatból.
BővebbenMár megkezdődött a vadonatúj Transit Custom (Európa legkelendőbb egytonnás áruszállítója) és a Tourneo Custom gyártása, később pedig az elektromos hajtású változatok is sorra kerülnek.
BővebbenA kulacsok iránti keresletnövekedés körülbelül 10 éve kezdődött Magyarországon, köszönhetően a környezettudatos szemléletmód terjedésének, valamint az egészséges életmód népszerűvé válásának.
BővebbenAz UNICEF jelentése szerint 2016 és 2021 között közel 43,1 millió gyerek (azaz átlagolva naponta 20 ezer) kényszerült elhagyni az otthonát az időjáráshoz kapcsolódó természeti katasztrófák következtében.
BővebbenMesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói.
BővebbenBefejeződött a Balaton vízlevezető rendszerének korszerűsítése; a 15,5 milliárd forintos uniós támogatással, 19 milliárd forintból megvalósult projektben átépült a Sió-zsilip, sor került a Sió-csatorna rekonstrukciójára és vizes élőhely kialakítására - hangzott el hétfőn Siófokon, a projektzáró rendezvényen.
BővebbenAz összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.
BővebbenJövőre épülhet fel a WLP (Weerts Logistics Park) környezettudatos és okoscsarnoka Vecsésen, amelyet a világ egyik legnagyobb autóalkatrész beszállítójának, a kanadai székhelyű Magna International Incorporationnek építenek - közölte a beruházó az MTI-vel.
BővebbenEgyre népszerűbbek a fenntarthatósági elveket szem előtt tartó, a környezettudatosság szellemében megvalósuló lakóházak, amelyek építése során új, innovatív, környezetbarát technológiát alkalmaz beruházójuk. Ilyen technológia az előregyártott beton kéregfalak és kéregfödémek új generációja, a klímafal és klímafödém. Lássuk hogyan működnek ezek, és mit kínálnak a későbbi lakóknak?
Bővebben