A kék vércsék vonulása lassan lecsendesedik.
Bővebben
A kék vércsék vonulása lassan lecsendesedik.
Bővebben2023. október 10-én mutatta be a K&H Csoport az Agrárközgazdasági Intézettel létrehozott hiánypótló kezdeményezését, a K&H agrár CO2-kalkulátort, mely ingyenesen elérhető, és amellyel bármely gazdaság kiszámolhatja, hogy mekkora a károsanyag-kibocsátása.
BővebbenKorosztályuk szóvivői lehetnek a kiválasztott fiatalok.
BővebbenAz évente megrendezésre kerülő brit Auto Trader webhely versenyén a szavazók immáron sorozatban negyedik alkalommal, 2023-ban is a Lexus mellett döntöttek amikor arra a kérdésre keresték a választ, hogy melyik autómárkát találják a legmegbízhatóbbnak. Idén több, mint 220.000-en szavaztak a Lexusra, jól mutatva, hogy a kimagasló minőség és legendás megbízhatóság az autóvásárlók szemében is környezetbarát japán luxusautómárka alapértékei.
Bővebben2024-től Magyarországon állami támogatással pályázat indul napelemes rendszerek telepítésére.
Bővebben12 ezer látogató, 100 szakma, közel 50 standon az év pályaorientációs kiállításán, a „SzakMÁzz! Budapest”-en.
BővebbenA Scania újgenerációs elektromos járművei (BEV) nagyobb teljesítményű, nagyobb hatótávolságú és nagyobb töltési teljesítményű elektromos teherautókat jelentenek a zökkenőmentes napi forgalomban a városi és regionális alkalmazások széles skáláján.
BővebbenA Toyota nem csak az autógyártás terén marad a mobilitási ágazat élvonalában: a jövőképében magát már nem csupán a világ elsőszámú autógyártójaként, hanem a világ vezető mobilitási szolgáltatójaként meghatározó vállalat úttörő technológiával mutat teljesen újat a kerekesszéket használók számára.
Bővebben2022 végén világszerte 4,9 millió ember dolgozott a napenergia-iparban, a nők képviselete egyenlőtlen volt, de magasabb, mint más megújuló energiatermelési területeken.
BővebbenA levegő páratartalmából hatékonyan és fenntartható módon, jó minőségű ivóvizet előállító berendezést kifejlesztő magyar cég, a Clasman Kft. alapító-ügyvezetője volt a vendég Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának kedden megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Bővebben