A bolygó és az emberiség szempontjából szerencsésnek mondható, hogy egyre több város látja be, hogy a jövő csak a fenntartható fejlődés eszméjében valósulhat meg.
Bővebben
A bolygó és az emberiség szempontjából szerencsésnek mondható, hogy egyre több város látja be, hogy a jövő csak a fenntartható fejlődés eszméjében valósulhat meg.
BővebbenMagyarországon egyedülálló úszófalut épít az abádszalóki Abádi Kikötőben a kikötő tulajdonosa, a tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos házból az első 10 idén júniusra készül el - közölte a beruházó az MTI-vel.
BővebbenMintegy 4,2 millió hektárnyi őserdő veszett oda 2020-ban a trópusokon, ami 12 százalékos növekedés az előző évhez képest - derült ki a Global Forest Watch (GFW) interneten elérhető erdőfigyelő-rendszer adatai alapján készült friss jelentésből, amely szerint Brazíliában volt a legnagyobb a pusztulás mértéke.
BővebbenKarácsony Gergely a héten aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet. A főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán tudatta azt is, hogy elkészült a Radó Dezső Terv, a főváros zöld infrastruktúra fejlesztési és fenntartási akcióterve.
BővebbenBefejeződött a geotermikus fűtési rendszer kiépítése Szeged-Felsővároson és az Odessza városrészben, a beruházás mintegy 3,3 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg.
BővebbenA környezettudatos gondolkodás elősegítésére rövidfilmpályázatot hirdetnek "Shoot4Earth - Forgass a Földért!" címmel.
BővebbenGeotermikus távhőtermelő projekt indulhat Budapesten, amely évi 21 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést eredményezhet - közölte a Főtáv Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
BővebbenÚj elszámolási rendszert vezetnek be 2021 nyarán, amelynek részleteit még nem ismerjük pontosan.
BővebbenAki a közeljövőben napelemes rendszert terveznek, jogosan teszik fel a kérdéseiket a bruttó elszámolással kapcsolatban.
BővebbenA MÁV elszállította a hulladékot az illegális szemétlerakás szempontjából országosan is az egyik legfertőzöttebb területének számító helyszínről, a Budapest XIV. kerület Francia útról - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Bővebben