Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
Bővebben
Nyolc új trolibusz áll forgalomba idén Szegeden, ezek mellett rövidesen egy akkumulátoros hajtású, hibrid troli-elektromos busszal is találkozhatnak tesztüzemben az utazók - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
BővebbenA kevés húst tartalmazó étrend karbonlábnyoma kisebb, mint a hagyományos tejet-tojást fogyasztó vegetáriánusé egy új amerikai tanulmány szerint.
BővebbenÚjabb 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet - mondta Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
BővebbenMegkezdte a műanyaghulladék begyűjtését a Csendes-óceánon egy holland feltaláló lebegő szemétszedője, a System 101 nevű berendezés, amelynek egy évvel ezelőtti tesztüzeme kudarccal végződött.
BővebbenA városi légszennyezés a többi hivatásos autóvezetőhöz képest a taxisofőröket veszélyezteti leginkább - mutatta ki egy új tanulmány.
BővebbenEgy 315 milliárd tonnás darab tört le az antarktiszi Amery parti jégmezőről, a jéghegy 1580 négyzetkilométeres - írta a BBC hírportálja.
BővebbenA terveknek megfelelően októberben kezdi meg a termelést a Tesla kétmilliárd dolláros beruházással létesült sanghaji üzeme.
BővebbenA hazai villamosenergia-hálózatra 2018 végéig 726 MW napelemes termelő kapacitást kapcsoltak, a 2019. június 30-i előzetes adat meghaladja az 1100 MW-ot.
BővebbenMinden feltétel adott ahhoz, hogy csak elektromos meghajtású buszok szolgálják a helyi közösségi közlekedést a jövőben Pécsen - közölte az innovációs és technológiai miniszter a baranyai megyeszékhelyen szerdán.
BővebbenEnergiát nyerhetünk ki az úttest oldalára vagy az autópálya közepére helyezett szélturbinákból.
Bővebben