A Londoni Értéktőzsde (LSE) bejáratát torlaszolták el csütörtökön a Londonban hosszú ideje folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták.
Bővebben
A Londoni Értéktőzsde (LSE) bejáratát torlaszolták el csütörtökön a Londonban hosszú ideje folyamatosan tiltakozó környezetvédelmi aktivisták.
BővebbenA magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. kedden elhelyezte öt megwattos napelemparkjának alapkövét Környén
BővebbenAugusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren.
BővebbenMintegy 10 ezer háztartás, 30 ezer ember villamosenergia ellátását biztosítja 25 éven keresztül a várhatóan 10 milliárd forintos összköltségű, Kapuvár mellett épülő naperőmű.
BővebbenRekord mennyiségű, 300 ezer zsáknyi bécsi földet vásároltak az osztrák főváros lakói 2009 óta.
BővebbenFelvásárolja a Mol csoport a műanyag-újrahasznosítással foglalkozó Aurora csoportot, amely több német autógyárral és műanyagfeldolgozóval áll kapcsolatban – közölte a cég az MTI-vel.
BővebbenKéthetes, több mint hétszáz kilométeres, a Maroson megtett út után kedden pillepalacktutajukon megérkeztek Szegedre a gyergyói tűzoltók, akik akciójukkal a környezetvédelem fontosságára akarják felhívni a figyelmet.
BővebbenA műanyagszennyezéstől eddig védettnek hitt, lakatlan hegyvidéki területekre is eljutnak a szél és csapadék által szállított mikroműanyagok - állapította meg egy skót és francia szakemberekből álló kutatócsoport, amely a Pireneusok egy több mint 1500 méter magasan lévő meteorológiai állomásánál végzett vizsgálatokat.
BővebbenAz elektromos járművekre átállás csak jelentéktelen mértékben járulhat hozzá a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének tanulmánya szerint.
BővebbenA budapesti behajtási díjról, amit még a Demszky Gábor-féle városvezetés önként vállalt be a 4-es metró megépítésért, egy tíz évvel ezelőtti európai bizottsági határozat és egy érvényes szerződés rendelkezik, azt nem a főváros akarja mindenáron bevezetni - mondta a főpolgármester csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Bővebben