Masonry Layout

Párizsi klímacsúcs – Klímabarát Települések Szövetsége: települési klímastratégiákat kell alkotni

A Klímabarát Települések Szövetsége szerint a településeknek kell önként vállalt klímastratégiákat alkotniuk, ez a szint áll ugyanis a legközelebb az állampolgárokhoz - jelentette ki a szövetség elnöke az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Bővebben

Százmilliárd jut a lakossági energiamegtakarítási beruházásokra

A kormány egyetért azzal, hogy a 2014-2020 közötti programozási időszak uniós támogatásai esetében a nyertes ajánlattevők 50 százalékos előleget kaphassanak biztosíték nélkül, a lakosság az energetikai megtakarítást eredményező beruházásokra pedig csak visszatérítendő támogatáshoz jusson - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányhatározat, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

Bővebben

Már csak három fehér rinocérosz él a Földön

El kellett altatni az egyesült államokbeli San Diegó-i ZOO-ben a világ mindössze négy fehér rinocéroszának egyikét – jelentette be az állatkert.

Bővebben

Olajcégek manipulálták a klímaváltozás vitáját

Az energiaipari óriáscégek és a milliárdos Koch-fivérek támogatásának köszönhető, hogy több száz egyén és szervezet egységen kezdte kritizálni a klímaváltozást - derült ki az eddigi legnagyobb ezzel kapcsolatos tanulmányból. A PNAS tudományos folyóiratban publikált jelentés több mint 20 évnyi periódust vizsgált 1993-tól kezdődően.

Bővebben

A Green-Go Nemzetközi Rövidfilmverseny

A bányászat káros oldalairól, a Földön hagyott lábnyomunkról és a természet jövőjéről készített kisfilmekkel lehetett pályázni az ötödik Green-Go Nemzetközi Rövidfilmversenyre. Idén 150 kisfilm érkezett körülbelül 40 országból a meghirdetett három kategóriában.

Bővebben

Túzok élőhelyek kalapács alatt

A három legnagyobb hazai természetvédő szervezet arra szólítja fel Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, hogy természetvédelemért felelős miniszteri minőségében tagadja meg a hozzájárulást a Natura 2000 területek értékesítéséhez.

Bővebben

Madárbarát Hegyvidék program indult

Madárbarát Hegyvidék programot hirdetett a XII. kerületi önkormányzat és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Bővebben