Masonry Layout

Ismét költenek a Pilisben a fekete gólyák

Ismét a Pilisben költ az a fekete gólyapár, amely már tavaly is a hegység erdőségeit választotta fészekrakáshoz. A fokozottan védett madárfaj csupán kis létszámban található meg Magyarországon - olvasható a Pilisi Parkerdő Zrt. csütörtöki közleményében.

Bővebben

Cáfolják, hogy 1700 milliárdba kerülne az atomtemető

A nagy aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésének várható költsége 745 milliárd forint, ami a létesítésen és az üzemeltetésen túl a jövőbeni lezárás és felügyelet összegét is magában foglalja 70 évre – közölte a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit (RHK) Kft. az MTI-vel pénteken.

Bővebben

Zavar volt a paksi 3. blokkal

Műszaki probléma miatt le kellett állítani a paksi atomerőmű 3. blokkját. A hibát egy nap alatt elhárították, nukleáris biztonságra kiható esemény nem történt. Közben megkezdődött az 1. blokk szokásos karbantartása és fűtőelemcseréje, az urániumot tartalmazó rudak vasúton érkeztek.

Bővebben

Olcsó, tiszta, mégsem használjuk

A geotermikus energia, vagyis a bolygónk mélyéből áramló belső hő, számos lehetőséget rejt a hatékony és fenntartható élelmiszer előállítás és –termelés számára a fejlődő országokban, állapította meg a FAO most megjelent tanulmánya.

Bővebben

Ismét ÖKO CITY a Construma 2015-ön

Látogassa meg a Construmán a "D" pavilonban az Öko City Interaktív Kiállítást és Fórumot, ahol az idei évtől szigorodó, előírásoknak megfelelő közel nettó 0 energia felhasználású, 1/1 méretű épület kerül felépítésre a Construma kiállítók építési termékéből.

Bővebben

Tanzániai szélerőműhöz kínai hitel

Hosszabb távon 300 megawatt teljesítményre lesz alkalmas Tanzánia felépülő szélerőmű parkja, melyhez „csatlakozik” a geotermikus áramtermelő kapacitás is. Jelenleg még „csak” a mezőgazdasági öntözéshez szivattyúznak vizet szélturbinák segítségével.

Bővebben

Rekordot döntött a Tesla Model S

Bár Kínában rossul szerepel a Tesla, a Model X bevezetését pedig elhalasztották, a Model S rekordot döntött: 2015 első pénzügyi negyedévében 10 030 darabot adtak el belőle. Összességében az első negyedévben 55 százalékkal több autót adtak el, mint 2014 első negyedévében, egy évvel ezelőtt.

Bővebben

Befejeződött a Rezéti-Duna kotrása

Befejeződött a Gemencben a Rezéti-Duna élőhelymegőrző kotrása, amelynek során 200 ezer köbméternyi hordalékot távolítottak el a mellékág három kilométeres szakaszából - közölte a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) igazgatósága pénteken az MTI-vel.

Bővebben

Elkészült Bécs első gyalogostérképe

Titkos átjárók, sétáló- és bevásárlóutcák, cipészek, ivókutak és nyilvános vécék egyaránt szerepelnek Bécs első gyalogostérképén, amely a Gyaloglás Éve alkalmából készült el.

Bővebben