Csaknem negyven tonna műanyag kerül a Dunába évente az osztrák szakaszon - olvasható a bécsi Környezetvédelmi Hivatal (Umweltbundesamtes) frissen nyilvánosságra hozott jelentésében.
BővebbenMasonry Layout
Szülinap dömping a VOLT nyitónapján
Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik, ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos Szülinapra napijegyek váltatók, a bérleteseknek pedig ajándék ez a nap.
BővebbenElektromos buszok: Kétmilliárd úszhat el a kormány késlekedése miatt
– Nem titkolt célunk, hogy az elektromos busz használata terén Magyarország Közép-Európa vezető államává váljon – jelentette ki az elektromos buszok újabb várbeli tesztindító ünnepségén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
BővebbenOlcsóbb szélenergiára lenne szükség
Az európai tengeri szélenergia termelési költségeinek 26 százalékkal kell esniük ahhoz az Ernst & Young (EY) szerint, hogy 2023-ban versenyképes legyen a villamosenergia-előállítás hagyományos formáival.
BővebbenFöld órája – „Zöldítési” akció keretében keresik a magyarországi fővárost
Területtisztító, szépítő és szemétszedő verseny keretében keresi a Föld órája globális program idei magyarországi fővárosát a WWF Magyarország.
BővebbenNegyven százalék felett a kínai főváros erdős területeinek aránya
A statisztikák szerint a kínai főváros erdővel, fákkal borított területeinek aránya mára meghaladja a 40 százalékot, bár a Pekingieket ez egyre kevésbé vigasztalja, hiszen évekkel ezelőtt azzal a jelszóval hirdettek faültetési kampányokat, hogy az része a szmog elleni harcnak.
BővebbenNapelem, energia, paprika
Komoly fejlesztéseket terveznek Sükösd községben. Az önkormányzat több nyertes pályázatnak köszönhetően napelemeket vásárolhat, saját földjeiken pedig energianövényt és fűszerpaprikát ültetnek. A beruházásoktól jelentős megtakarítást várnak.
BővebbenOrszágos tesztprogram indul a CNG-haszonjárművek népszerűsítésre
Országos tesztprogramot indít a DanubeTruck Magyarország Kft. és az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt.-hez tartozó FŐGÁZ CNG Kft. a sűrített földgázzal (CNG) hajtott haszonjárművek népszerűsítésére.
BővebbenAz EU-ban felhasznált energia 15 százaléka származott megújuló forrásokból 2013-ban
Az Európai Unióban 2013-ban felhasznált energia 15 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, szemben az adatok rögzítésének kezdő évében, a 2004-ben feljegyzett 8,3 százalékkal - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden.
BővebbenBrüsszel be akarja tartatni a környezetvédelmi előírásokat a ciántechnológia alkalmazásakor
Az Európai Bizottság folyamatos, szoros figyelemmel kíséri az uniós környezetvédelmi jogszabályok tagállami végrehajtását a ciántechnológiát alkalmazó aranybányászat során, és határozottan fel fog lépni, ha megszegik az EU előírásait - ígérte Karmenu Vella környezetvédelmi EU-biztos kedden Strasbourgban Hölvényi Györgynek, a KDNP európai parlamenti képviselőjének, aki a tiszai ciánkatasztrófa 15. évfordulója kapcsán kezdeményezett vele találkozót.
Bővebben