Masonry Layout

Elindul a mosógépcsere-program

Mintegy 20 ezer háztartás cserélheti le a mosógépet az Otthon melege energiahatékonysági program következő elemében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az Országgyűlésben.

Bővebben

Gázüzemű buszok szállítják az utasokat novembertől Kaposváron

Környezetkímélő és gazdaságos buszokra cserélik a teljes kaposvári járműparkot a közösségi közlekedésben - jelentette be a város polgármestere. Tárgyalnak a helyi cukorgyárral, hogy répaszeletből előállított biogázzal tudják majd tankolni a járműveket.

Bővebben

Körösi: A klímaváltozás a legrosszabb pályán halad

Meg kell állapodniuk az országoknak a decemberi klímacsúcson, mert már fenyegető a klímaváltozás mértéke - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója az InfoRádiónak. Körösi Csaba szerint a megállapodások legfőbb célja kell, hogy legyen a felmelegedés az évenkénti 2 Celsius fok alatt tartása.

Bővebben

A napenergia úttörője – 115 éve született Telkes Mária

elkes Mária fejlesztéseivel a tiszta energia felhasználását hirdette egy olyan korban, amikor a fenntartható fejlődés fogalma még ismeretlen volt. Ő tette lehetővé az első napház létrehozását 1948-ban, azóta a Napkirálynő nevet viseli.

Bővebben

Zöld idealizmusból gazdasági realitás

A megújuló energiára épülő energiaszektor víziója mára az alábecsült „zöld idealizmusból” olyan közgazdaságtani realitássá fejlődött, amelynek gazdasági és környezeti jelentőségét egymás után ismerik el a legnagyobb szakértők, vállalatok.

Bővebben

Berlin az e-közlekedés fővárosává kíván válni

Berlin mielőbb az elektromos közlekedésre épülő főváros kíván lenni. 2016-ra az elektromos töltőállomások számát a duplájára, ezerre akarják növelni. 2020-ra a terv ezerhatszáz működő elektromos töltőállomás.

Bővebben

Bedurvultak a németek: paksi méretű szélerőművet építenek a tengerre – ja, és még az idén

Az utóbbi években a figyelem az Egyesült Királyságé volt Európában – mármint abban a versengésben, ami amúgy, a rajtunk kívüli világban, globálisan zajlik – a szélerőmű-kapacitások minél jelentősebb méretű termelésbe állítása érdekében.

Bővebben

Esőben is működik a napelemes grillsütő

A grillsütő könnyen hordozható, napenergiával működik, és még akár éjszaka is képes elkészíteni az ételt.

Bővebben

Stagnál a hazai szélenergia-ipar

Már csaknem egy évtizede nem kapnak engedélyt a beruházók új turbinák telepítésére Magyarországon.

Bővebben