Masonry Layout

Bécs: Mi kell a jövő okos városához?

A jövő nagyvárosai számára megoldásokat nyújtó projekteket keres Bécs. Az „Urban Solutions 2014“ keretében 2 millió euró áll rendelkezésre, melyből egy-egy újítás akár 500 ezer eurós támogatást is nyerhet.

Bővebben

Fénykorona a 2 milliárd forintos fejlesztésen

A közelmúltban átadott békéscsabai Szent István tér (Főtér) díszvilágításának felkapcsolása nem csak a karácsonyi vásárra, hanem a város főterének két éve zajló rekonstrukciójára is feltette a koronát Békéscsabán. Vantara Gyula polgármester az adventi vásár és a tér ünnepélyes átadása kapcsán emlékeztetett rá, hogy a közel kétmilliárd forintos projekt megvalósításával a tér végre olyan lett, mint a száz évvel ezelőtti képeslapokon.

Bővebben

Szén nélkül a bankvilág

A WWF örömmel fogadta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) döntését, miszerint felhagy a szénerőművek finanszírozásával és helyette megújuló energiaforrásokba fektet többet. A követező hónapokban a WWF figyelemmel kíséri majd a pénzintézet energiapolitikai lépéseit, hogy ellenőrizze, valóban ígérete és új stratégiája alapján hozza-e döntéseit.

Bővebben

Kisebb mértékű volt az északi-sarkvidéki jégtömeg olvadása az idén

Az északi-sarkvidéki jégtömeg idén nyáron tapasztalt regenerálódása a jégtérfogat tekintetében is visszaköszönt: az Európai Űrügynökség (ESA) Cryosat nevű műholdja az idei olvadási szezon végén majdnem 9 ezer köbkilométernyi jeget mért a térségben.

Bővebben

Jól halad a szegedi geotermikus rendszer kiépítése

Jó ütemben halad a geotermikus rendszer kiépítése Szegeden; a belvárosi részen elkészült a teljes vezetékhálózat, a termelő kút és az egyik visszasajtoló kút, míg Újszegeden a vezetékhálózat kiépítése folyik – közölte a rendszer kiépítője és későbbi üzemeltetője keddi sajtótájékoztatóján.

Bővebben

A divatbemutató is káros az egészségre Kínában

Kínában olyan rossz a levegő, hogy lassan mindenki kénytelen lesz sebészmaszkot hordani, így aztán minden hírben maszkos emberek fognak szerepelni. Legutóbb a modellek is kénytelen voltak fehér orvosi maszkot húzni egy bemutatón, így a divathírek közé is azzal került be az ország, hogy átkozottul mérgező a levegője.

Bővebben

Elpancsoljuk a melegvizet

Az agrárcégeknek jó, hogy nem kell pluszberuházáson keresztül visszasajtolniuk a földbe az onnan energetikai célra felhozott meleg vizet, így viszont nem hagyjuk megújulni a megújulóként számon tartott természeti kincsünket Holoda Attila, volt energetikai államtitkár szerint.

Bővebben

A világ legnagyobb városi szmogkatasztrófája

Nem a kínai szmog volt az első jelentős szmogprobléma, ami megkeserítette egy ország életét. Joanna Bourke, a Londoni Egyetem történelemprofesszora a brit kormányt a széntüzelés okozta levegőszennyezés elleni harcra serkentő, 1952. decemberi londoni szmogkatasztrófa napjait és következményeit idézi fel.

Bővebben