Masonry Layout

Túzok állja útját a szélerőműnek

A túzokok miatt nem építhet szélkerekeket Várbalog és Albertkázmérpuszta. A két településhez tartozó külterület ugyanis környezetvédelmi oltalom alatt áll a madarak miatt, de évek óta egy példányt sem láttak arra. Ausztriában 93 szélkerék épül, a magyar oldalon pedig még kisebb fejlesztéseket sem engedélyeznek a túzokok miatt.

Bővebben

Ringbe szállnak az elektromos autók

Új világbajnoki sorozat indul az autóversenyzésben, amely a Formula E nevet kapta. Már a névvválasztásból is kitetszik, hogy elektromos meghajtású autók versengéséről, nevezetesen világversenyéről van szó.

Bővebben

Napelem a “sivatag hajóján”

Algéria is felismerte, hogy az ország fejlődéséhez elengedhetetlenül szükség van arra, hogy az új energiaforrások hasznosítását bevonják a nemzetgazdasági stratégia fő lépései közé.

Bővebben

Kizöldül a bécsi metró

Mivel egyes bécsi kerületekben nagyon alacsony a beépítetlen területek aránya, 2015-ig három helyen is teraszokkal fedik le a felszínen futó metrósíneket. Sok-sok növény és padok invitálják majd a lakókat a szabadba.

Bővebben

Vízerőműveket építene a Jobbik

Meghirdette vízgazdálkodási programját a Jobbik: kormányra kerülése esetén vízerőműveket építene a Dunán, a Tiszán és a Dráván is.

Bővebben

Magyarország 2,95 eurós árfolyamon adott el karbonkvótát

Magyarország 2,587 millió második fázisú, azaz 2008-2012 érvényességű európai szén-dioxid-kibocsátási egységet adott el csütörtöki aukcióján 2,95 eurós árfolyamon - közölte honlapján a lipcsei energiatőzsde (EEX).

Bővebben

VM: az idén 2 milliárd forint a védett területek kisajátítására

A Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) 100 ezer hektár védett és védelemre tervezett terület állami tulajdonba vételét kell elvégeznie legkésőbb 2015 végéig, az idén 2 milliárd forint áll rendelkezésére erre a célra - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Bővebben

Itt az új lehetőség – milliókat nyerhet el energiapályázaton

Bár az Európai Parlament és Tanács RED irányelve alapján Magyarországon a megújuló energiaforrások részaránya 2020-ra legalább a 13 százalékot kell, hogy elérjen, hazánk a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben ennél magasabb, 14,65 százalékos cél elérését tűzte ki célul.

Bővebben