A Tata Nano olyan, mint Buga Jóska, vagyis nem szép, de gavallér. Főleg úgy, hogy az indiai gyártó gázzal szerelve is kínálja, ami az üzemeltetést még olcsóbbá teszi, mint benzinnel.
BővebbenMasonry Layout
Új bevetésen a napelemes katamarán
A Föld megkerülését követően a klímaváltozás tanulmányozására használják a napelemes katamaránt.
BővebbenAz idei május volt a világon a harmadik legmelegebb
Amerikai kutatók szerint az idei május volt a világon a harmadik legmelegebb az időjárási adatok feljegyzésének kezdete óta, azaz az elmúlt több mint 140 évben. Ugyanebben a hónapban Grönland keleti részén viszont rekordhideget mértek.
BővebbenSzelidített tornádó, mint energiaszolgáltató?
Az emberiség eszmélése óta igyekszik a természet erőit a maga szolgálatába állítani.
BővebbenNagy lehetőség a magyar cégek előtt – így kerülhetnek be a globális vérkeringésbe
Egyre több az együttműködés a nagyobb piaci szereplők és a kicsik között - mondta lapunknak Balázs László, a GE fényforrásüzletágának európai piacokért felelős innovációs vezetője.
BővebbenLegalább egymillió forint az igazi rezsicsökkentés
Pár éve még a tudományos fantasztikumnak számított, ha valaki komolyan nekiállt napelemet vagy napkollektort szerelni a házára, és az országban található szélerőművek is fotótémaként kapnak szerepet a hétköznapjainkban, mintsem a hagyományos áramszolgáltatás alternatívájaként.
BővebbenTovább növekedhet a nyári villamos energia csúcsterhelés
A MEKH folyamatosan ellenőrzi az erőművek felkészültségét.
BővebbenTőzsde nyílik Tokióban a megújuló energiáknak
Tőzsdét nyit 2015-ig a tokiói Nikkei az infrastrukturális beruházásoknak és a megújuló energiáknak.
BővebbenPower Pocket: telefontöltés testhővel
Egy jól szabott sort vagy egy hálózsák kell csupán az okos telefon feltöltésére. No meg testhő, ami mindig kéznél van. A Vodafone és a Southampton-i egyetem együttműködéséből született meg a Power Pocket, amely az emberi testhőt és a mozgási energiát használja fel új töltőrendszeréhez.
BővebbenKötelező élelmiszerhulladék-újrahasznosításról álmodik New York polgármestere
A háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok először önkéntes, majd idővel kötelező alapon történő szelektív gyűjtésének tervét hirdette meg New York polgármestere, Michael R. Bloomberg, aki a cukros üdítők fogyasztásának visszaszorítására, a parkokban való dohányzás betiltására és a kerékpáros közlekedés népszerűsítésére irányuló erőfeszítései után most a nagyüzemi komposztálást tűzte ki új céljául.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu