Kétszázötven kilogramm döglött halat emeltek ki Sanghaj egyik folyójából - jelentette a helyi média hétfőn. A haltetemekre alig egy hónappal azután bukkantak, hogy több mint 16 ezer sertés tetemét halászták ki egy sanghaji folyóágból.
BővebbenMasonry Layout
Minden idők legrosszabb bálnavadászati szezonját zárta Japán
Eddigi legcsekélyebb fogásával tér vissza Japánba a szigetország bálnavadászflottája az idei halászati szezon zárásával, miután a Sea Shepherd környezetvédő szervezet folyamatosan akadályozta a szigetország hajóit az antarktiszi vizeken.
BővebbenJönnek az épületrekonstrukciók, készüljenek a szakemberek
A Solanova-hu Klaszter keretein belül felújított mintaházak tapasztalatai egy nagy nemzeti épületenergetikai program szakmai megalapozását szolgálják.
BővebbenA napelemek hatásfoka már meghaladja a 15 százalékot
Jó néhány évvel ezelőtt a megújuló energiákat hasznosító berendezések még különlegességnek számítottak, mára azonban – egyre alacsonyabb áruk, illetve a fosszilis energiák folyamatos drágulása miatt – egyre rövidebb megtérülési idejük mind szélesebb körben teszi vonzó energiaköltség-csökkentő lehetőséggé alkalmazásukat.
BővebbenHajtóerő: elektromos motor – Mérföldkő a repülésben
Átalakulóban a repülési technika. Ezt példázza, hogy a levegőbe emelkedett és sikeresen landolt a CC01 elektromos repülőgép. Az eredményes manőver a jövőben forradalmasítja majd a repülést, újabb mérföldkövet jelent a repülés történetében.
BővebbenNarancsból lesz a jövő gumija
A tapadás mellett a gumiipar számára egyre fontosabbá vált az alacsonyabb fogyasztást eredményező kisebb gördülési ellenállású zöldabroncsok fejlesztése, és ha bejönnek felfújást nem igénylő a méhsejtszerű kerekek, akkor a durrdefektektől sem kell többé tartanunk.
BővebbenTermálhasznosítás Túrkevén: szennyezésből energia
Földünk fenntarthatósága szempontjából közös cél az energiapazarlás felszámolása, és hazánk célja az energiaimport függőség csökkentése, hazai energiahordozók kiaknázása.
BővebbenKörnyezeti és társadalmi szempontból átgondolt hitelprogramot akarnak a civilek
Hat országos civil szervezet a Nemzeti Bank által bejelentett Növekedési Hitel Program fókuszálását és feltételekhez kötését javasolja a fenntartható fejlődés érdekében.
BővebbenItthon is egyre fontosabb a természet közeli erdőgazdálkodás
A közelmúltban, március 21-én tartott erdők világnapja alkalmából felvetődött a kérdés: hogyan őrizhetnénk meg erdeink természetes ökoszisztémáját.
BővebbenTovább csökken pénteken az üzemanyagok ára
A benzin átlagára 420-421 forint, a gázolajé 425-426 forint lesz.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu