Masonry Layout

Háromszor annyi energiát termel a falu, mint amennyit fogyaszt

Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak.

Bővebben

Mágneses vaskiválasztó és fedett tároló a hulladékégetőben

Negyvenmillió forintos technikai korszerűsítést hajtott végre a Győri Hulladékégető. A társaság tájékoztatása szerint fele részben az Új Széchenyi Terv által biztosított forrásból finanszírozták a fejlesztést, amelynek révén korszerűbb hulladékgazdálkodási technológiára állhattak át.

Bővebben

Napkollektorok épülnek Tét környékén

Napkollektorokat szerelnek fel a téti kistérség több középületére, köztük iskolákra, sportöltözőkre, óvodai konyhákra 311 ezer eurós beruházás keretében, amelynek 85 százalékát európai uniós támogatás teszi ki.

Bővebben

Veszélyben az osztrák Duna szakasz egyetlen nemzeti parkja

A Bécs alatti osztrák Duna szakaszon súlyos hajóbaleset történt november 14-én éjszaka. A hajó a Donau-Auen Nemzeti Park területén futott zátonyra, ami a harmadik hajóbaleset volt az idén.

Bővebben

Zöld kémia és klímakutatás a világfórumon

A klímakutatás aktuális kérdéseiről, a „zöld kémiáról” és az agykutatás legújabb eredményeiről is szó esett a Tudomány Világfóruma (WSF) tegnapi nyitónapján megrendezett harmadik plenáris ülésen, amelynek előadói a felemelkedőben lévő új tudományterületeket mutatták be.

Bővebben

Mire jó az épületenergetikai tanúsítvány?

Az energetikai tanúsítvány a háztartási gépek címkéjéhez hasonló besorolás. Idén még csak az új házakhoz kötelező, jövőre már az eladásra kerülő használtakhoz is meg kell csináltatni.

Bővebben

Durva a miskolci és a debreceni szmogszint

Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet legfrissebb mérései szerint az ország középső területein javult, keleten viszont tovább romlott a levegő minősége. Budapesten és Nyíregyházán sem javasolt gazt égetni, szabadban sportolni vagy a gyereket hétvégi sétára vinni.

Bővebben

Vége a forgalomkorlátozásnak Budapesten

Szombaton reggel 6 órától megszűnik a szálló por koncentrációja miatt elrendelt forgalomkorlátozás, mert Tarlós István főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozata helyett tájékoztatási fokozatot rendelt el - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szombatra virradóan az MTI-vel.

Bővebben

Videó: A 21. század öko-cyber remetéi

Fáraszt a városi mókuskerék? Behánysz a Nyugati aluljárótól? Nem riadsz vissza egy kis fahasogatástól?

Bővebben

Autópályára zöldtetőt: a hamburgi megoldás

Harminc éve vágja ketté Hamburg egyik zöldövezetét a zajos és forgalmas A7 autópálya. A város költséges, de tartósnak ígérkező megoldást talált a problémára: 3,5 kilométer hosszan zöldtetővel fedik le az úttestet. Ez persze nem olcsó: a jelenlegi becslések szerint hat-hétszáz millió euróba is kerülhet.

Bővebben