Masonry Layout

Zöldek szerint a nagy cápahalászó országok nem tartják be ígéreteiket

Nem teljesíti a cápák védelméről az ENSZ előtt tett ígéreteit a húsz legnagyobb cápahalászó ország, jóllehet ezeken az államokon múlik az egyre inkább veszélyeztetett cápafajok sorsa - állítja két környezetvédelmi szervezet.

Bővebben

A Hortobágyi Csillagoségbolt-park létrehozása

A Nemzetközi Csillagoségbolt Szövetség január 31-én Arizonában jelentette be két új „Sötét Égbolt Helyszín” hivatalos elfogadását: „Az IDA kihirdeti Európa első „Sötét Égbolt Közösségének” és harmadik „Sötét Égbolt Parkjának” kijelölését.

Bővebben

Energiagazdálkodás a beruházásokban

Szinte nap mint nap szó esik az energiahatékonyság kérdéséről. Prioritást élvez az EU-ban és hazánkban is, bár sokszor úgy érezhetjük, hogy csak elvi síkon, a gyakorlatban még számos feladat jelentkezik, hogy valóban energia hatékony beruházások, fejlesztések valósuljanak meg.

Bővebben

A környezetvédelmi és vízgazdálkodási projektek határideje 2015. június 30.

A 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban megvalósításra váró, a 1067/2005. kormányhatározatban nevesített környezetvédelmi projektek végső határideje 2015. június 30. - derül ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Oláh Lajosnak, az MSZP országgyűlési képviselőjének írásbeli kérdésére adott válaszából. A dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható.

Bővebben

Kétszázmilliós fűtéskorszerűsítési program Tatabányán

Tatabányán az önkormányzat idén 200 millió forinttal támogatja a lakótelepi házak távfűtésének korszerűsítését, ez mintegy kétezer lakásban teszi lehetővé a szabályozható és mérhető fűtés kialakítását - tájékoztatta a beruházást irányító nonprofit szervezet vezetője az MTI-t.

Bővebben

Elektromos háromkerekű a Peugeot-tól a fiatalabb korosztály számra

A Peugeot Velocite fantázianevű autót a 2020-as évre álmodta meg Juan Carlos autótervező, amikorra a túlterhelt utak arra kényszerítik az embert, hogy környezetbarát járművekkel közlekedjen.

Bővebben

Laptopot minden gyereknek – OLPC csodatábla 15000 Ft-ért?

Talán az iPad luxuscikknek számít, de a One Laptop per Child (OLPC) jelenleg egy olyan eszközön dolgozik, ami a laptop, a Kindle, és az iPad egyesítése – ami várhatólag 2011. első felében lát napvilágot.

Bővebben