Masonry Layout

Iszapömlés – Természetes szerrel regenerálják a vörösiszaptól károsodott talajt

Természetes, növénybarát és környezetkímélő hazai anyaggal, dudarittal regenerálnak mintegy 500 hektárnyi termőföldet a vörösiszappal tavaly október elején elöntött területen, Veszprém megyében - mondta a terméket előállító és forgalmazó balafonfűzfői Organit Termelő és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Bővebben

Szokatlan ötlet: krematóriummal fűtenek

Kissé szokatlan módszerrel készül fűteni a központi temetőben lévő új központját a bécsi temetkezési vállalkozás: részben a 2012-ben elkészülő épületet a szomszédos krematórium hője fogja melegíteni.

Bővebben

Elektromos kerékpár és roller a Smart kisautó gyártójától

Elektromos kerékpárral és rollerrel bővülhet a Smart modellpalettája, a fejlesztést az autóértékesítés visszaesése ösztönzi egy autóipari szaklap beszámolója szerint.

Bővebben

Vízhiány fenyegeti a világ mezőgazdaságát

A világszerte több mint egymilliárd embert foglalkoztató mezőgazdaság súlyos válságban van, mivel az egyre szűkösebben rendelkezésre álló víz fő fogyasztójának számít, miközben hatalmas mennyiségű üvegházgázt állít elő - figyelmeztet a Worldwatch Institute elemzésében.

Bővebben

Nő a katasztrófák száma és súlyossága Európában

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) kimutatása szerint 1998-2009 között nőtt az európai természeti, illetve technológiai katasztrófák száma és súlyossága egyaránt. Az EEA ennek kapcsán jobban összehangolt európai katasztrófakockázati előrejelző-rendszer felállítására szólít fel.

Bővebben

Kiosztották az ÖKO-Pixel fotópályázat díjait

Több mint 800 érdekes és látványos fotó érkezett a tavaly tavasszal meghirdetett ÖKO-Pixel környezetvédelmi fotópályázatra.

Bővebben

Bálnát mentettek Új-Zéland partjainál

Öt Gray-féle csőröscet sodródott partra Új-Zéland partjainál, természetvédőknek azonban csak egy fiatal példányt sikerült megmenteniük.

Bővebben

Két nappal korábban kelt fel a nap Grönlandon

A sarkkörökön túl, ahol a nappal és az éjszaka akár fél évig is eltarthat, egészen átértelmeződik a napfelkelte fogalma: a grönlandi rádió (KNR) szerint a nyugat-grönlandi Ilulissatban már kedden (1.11) 12:56-kor felkelt a nap, pedig alapesetben először január 13-án kellett volna előbukkannia a sarki éjt követően.

Bővebben

Az Európai Bizottság szerint veszélyes hulladékká kellett volna minősíteni a vörösiszapot

Magyarországnak veszélyes hulladékká kellett volna minősítenie a vörösiszapot – ezt állapította meg egyebek között az Európai Bizottság abban a levélben, amelyet a magyar hatóságokhoz intézett a témáról folytatott elemzésének lezárását követően.

Bővebben