Masonry Layout

Európai unió támogatással kezdik meg a székesfehérvári Sóstó megmentését

Európai uniós támogatással kezdik meg a székesfehérvári Sóstó megmentését; a munkát három lépcsőben végzik el, az első ütem tervezésére és előkészítésére 14 millió forintot nyert az önkormányzat - mondta el az MTI-nek a terv készítését közbeszerzésen elnyert Sóstó-Alba Konzorcium vezetője.

Bővebben

Az EU bioüzemanyag tervei társadalmi és környezeti károkhoz vezetnek

A bioüzemanyag-felhasználás növelésére vonatkozó európai tervek a következő tíz évben mintegy 69 ezer négyzetkilométer új földterület termelésbe való bevonását teszik szükségessé, és tovább súlyosbítják az éghajlatváltozást egy környezetvédő és fejlődési szervezetek megbízásából készült, hétfőn közzétett tanulmány szerint – hívja fel a figyelmet a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTSz).

Bővebben

Iszapömlés – Tűzoltók vittek adományt Kolontárra

Bútorokat, hűtőszekrényeket, ruhaneműt és tartós élelmiszert vittek több százezer forint értékben adományként a vörösiszap-károsult kolontáriaknak a Fehérvárcsurgói önkéntes tűzoltók vasárnap.

Bővebben

Iszapömlés – Folyamatosan mossák Devecser utcáit

Folyamatosan mossák és locsolják a vörösiszappal öt hete elöntött, az átmenő forgalom elől lezárt Devecser utcáit; a kárfelszámoláson kevés munkagép dolgozik, mert a közvetlen lakókörnyezet kitakarításával már végeztek - tapasztalta az MTI tudósítója a településen járva vasárnap délelőtt.

Bővebben

Iszapömlés – A kormánybiztos döntése miatt nem fizetett az áldozatok családjainak a Mal Zrt.

A Mal Zrt. nem akar szembemenni a kormánybiztos álláspontjával, és ezért nem fizette ki október végéig a vörösiszap-katasztrófa áldozatai hozzátartozóinak a cég által felajánlott több millió forintos támogatást - mondta el az MTI tudósítójának érdeklődésére az újjáépítésre és helytállásra vonatkozó kormányhatározatban károkozóként megnevezett cég jogi képviselője szombaton.

Bővebben

Iszapömlés – Elkészült a sérült tározót körülvevő védőgát

Mintegy három méter magasságban védőtöltéssel vették körbe az ajkai timföldgyár megsérült X-es számú zagytározójának kiszakadt részét, hogy meggátolják a szennyeződés további kiömlését, és vasárnap reggelre elkészült az a lecsapoló árok is, amellyel az erősen lúgos vizet egy semlegesítő helyre vezetik.

Bővebben

Nem látják a távvezetékeket a nagytestű madarak

Bizonyos madarak azért repülnek neki az elektromos légvezetékeknek, mert azok sokáig látómezejük holtterében helyezkednek el - derítették ki brit kutatók. Becslések szerint évente több millió madár esik áldozatul magasfeszültségű vezetékeknek világszerte.

Bővebben

Iszapömlés – Folyamatos az utószennyezés a sérült tározóból

Az ajkai timföldgyár megsérült X-es zagytározójából folyamatos a szennyeződés utánpótlása, mivel a teljes zárást és fedést az elmúlt öt hónapban nem tudták megvalósítani. A helyzetet így most azzal kezelik, hogy lecsapoló árkokat építenek a Torna-patak és a Marcal további védelme érdekében.

Bővebben