Masonry Layout

Iszapömlés – Állatvédő szervezetek nyílt levele a kormánynak

Vészhelyzet esetén a bajba jutott állatok megsegítése érdekében közös akcióterv kidolgozására szólítanak fel civil állatvédő szervezetek a kormányhoz intézett nyílt levelükben. Közben Devecser és Kolontár önkormányzata arra kéri az állatvédő szervezeteket és magánszemélyeket, hogy küldjék el e-mailben a katasztrófaövezetből mentett és elszállított állatok adatait.

Bővebben

Üvegesről csapvízre váltanak az olaszok

Az üveges vízhez szokott olaszok a gazdasági válságban a csapvizet választva takarékoskodnak, a nagykereskedelem pedig ehhez igyekszik igazítani kínálatát.

Bővebben

Másfél milliárdos kártérítést fizetne a MAL

Öt éven át évi 300 millió forintot, összesen másfél milliárd forint kártérítést fizetne a MAL Zrt. a két héttel ezelőtti vörösiszap-katasztrófa károsultjainak - mondta Tolnay Lajos, a MAL Zrt. elnöke a Borsodonline-nak.

Bővebben

Iszapömlés – Műgyantát terítenek szét a katasztrófa sújtotta térségben

Műgyantát terítenek szét Devecser és Somlóvásárhely nem lakott részein; repülőgépekről hamarosan tesztszórást végeznek, ezzel az anyaggal próbálják lefedni a mezőgazdasági területen lévő vörösiszapot, hogy ne keletkezzen por – tájékoztatta a kármentesítési szóvivő az MTI tudósítóját szombat délelőtt Kolontáron.

Bővebben

Új szélerőmű-generátorház gyártócsarnok épül Tiszaújvárosban

Mind a kormányprogramban, mind az Új Széchenyi Tervben kiemelt fontossággal bír a megújuló energiaforrások hasznosításának növelése, valamint az ehhez kapcsolódó kutatás-fejlesztési és gyártási tevékenység, illetve a zöld gazdaság ösztönzése – mondta Bencsik János a Nemzetgazdasági Minisztérium Energiastratégiáért és Otthonteremtésért felelős államtitkára 2010. október 15-én Tiszaújvárosban a Tisza Elektrometál Kft. új szélerőmű-generátorház gyártócsarnokának alapkőletételén. Az első fázisában 6 milliárd forint értékű beruházás 200 munkahelyet teremt.

Bővebben

Ismét irtják az erdőt Dunakeszin!

Bőgnek a láncfűrészek, dőlnek a fák. Mindez egy többszörösen védett területen. A hatóságok hetek óta tudnak az eseményekről, azonban mégsem történik semmi. A helyi civilek aggódnak, leveleznek, igyekeznek meggátolni azt, amiről első pillanatban is sejteni lehet, hogy szabálytalan, a hatóságok azonban nem tudják eldönteni, kell-e cselekedniük, s ha igen, melyiküknek és mit.

Bővebben

Munkahelyek tízezreit teremti a megújuló energia

Németországban öt év alatt megduplázódott a megújuló energiával foglalkozó vállalkozások alkalmazotti állománya, és még a válság legsúlyosabb időszakában is több tízezer munkahely létesült a területen egy új felmérés szerint.

Bővebben

Valós idejű szennyezettségi térképet fejlesztett ki az EU

Az INTAMAP elnevezésű, európai uniós forrásokból megvalósult kutatási projektnek köszönhetően mostantól valós idejű térképeken bárki nyomon követheti a lég-, talaj- és vízszennyezettség alakulását - jelentette be az Európai Bizottság csütörtökön Brüsszelben.

Bővebben

A megavárosok globális egészségügyi problémát jelentenek

A gyorsan növekvő megavárosok, mint Tokió, Mumbai (Bombay) vagy New York, hatalmas egészségügyi kihívást jelentenek a világnak - vélik a Berlinben zajló nemzetközi egészségügyi csúcstalálkozón részt vevő szakemberek. A megavárosok, amelyek lakossága meghaladja a 10 milliót, egyre több embert vonzanak magukhoz környékükről. 2020-ra 27-re emelkedik az ilyen metropoliszok száma, holott 2007-ben még csak 19 volt a világon - mondta el Victor Rodwin, a New York Egyetem munkatársa.

Bővebben