Masonry Layout

Atomreaktorok a zöldenergiáért

Részletes megállapodás született a berlini kabinet és a német atomerőműveket működtető konszernek között a cégek által befizetendő extra terhekkel kapcsolatban.

Bővebben

Nem használhatnak fát a biomassza-erőművek?

Tilos lenne a tűzifa felhasználása a biomassza-égetésű erőművekben, így módosítaná a szabályokat a környezetvédelmi államtitkár - közölte a Civilek a Mecsekért Mozgalom.

Bővebben

Szent Ferenc és a napelem

Vita kíséri az olaszországi Umbriában több mint négyezer napelem felállítását, mivel a tiszta energiát termelő óriáspaneleket azon a réten akarják elhelyezni, ahol egykor állítólag Szent Ferenc beszélgetett a madarakkal.

Bővebben

Ismét erősen fogyatkozott az Északi-sark jege

Ismét erősen fogyatkozott az Északi-sarkot ölelő jég, a nyár végére már csak 4,9 millió négyzetkilométeren borította jég a tenger felszínét.

Bővebben

Hamvas István a paksi atomerőmű vezérigazgatója

Hamvas István korábbi műszaki vezérigazgató-helyettest nevezték ki a Paksi Atomerőmű (PA) Zrt. vezérigazgatójává a főtulajdonos Magyar Villamos Művek Zrt. kezdeményezésére összehívott rendkívüli közgyűlésen, hétfőn.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagpalackokból készült takarók

Újrahasznosított műanyagpalackokból készült takarókkal segíti a januári haiti földrengés és a nyári pakisztáni áradások károsultjait egy tajvani buddhista segélyszervezet.

Bővebben

A Leier idei pályázata „Harmóniában a növényekkel 2010”

A Leier Hungária Kft. - hagyományaihoz híven - idén is országos, nyílt és nyilvános pályázatot hirdet a Magyarországon tanuló, tehetséges tájrendező és kertépítő mérnökhallgatók, tájépítész mérnökhallgatók, építészmérnök hallgatók és építőművész hallgatók számára.

Bővebben

Mennyit takaríthatunk meg bioetanollal? – videó

Az E85, más néven a bioetanol, Európa szinten népszerű, Magyarországon egyre többen tankolnak belőle. De mennyit lehet vele spórolni?

Bővebben