Masonry Layout

Kazincbarcika 324 millió forintot nyert el vízrendezésre

Megoldódik az észak-borsodi Kazincbarcika egyik részén jelentkező vizesedési probléma, amely komoly gondot jelentett az ott élőknek az utóbbi években, az önkormányzat ugyanis 324 millió forintot nyert el az Észak-magyarországi Operatív Program pályázatán - mondta a település polgármestere vasárnap az MTI-nek.

Bővebben

Kukákba szerelt érzékelők miatt aggódik egy brit emberi jogi szervezet

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt az érzékelőkkel felszerelt utcai kukák száma Nagy-Britanniában, ami lehetővé teszi a hatóságoknak, hogy nyomon kövessék az ott lakók által lerakott hulladék egyes jellemzőit.

Bővebben

Magyarországon is bevezetnék a használatarányos útdíjat

A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) 2013. január elsejétől bevezetné a használatarányos útdíjat, ennek a feltétele, hogy a kapcsolódó országgyűlési és kormánydöntések 2010 novemberéig megszülessenek – tájékoztatta a minisztérium pénteken az MTI-t.

Bővebben

Megállítanák az omló löszfalat Dunaszekcsőn

Többek között támfal- és monitoringrendszer kiépítésével állítanák meg az omló löszfalat a baranyai Dunaszekcsőn - közölte Faller János polgármester az MTI-vel.

Bővebben

Elkészült a Dombóvár és Kaposszekcső közötti kerékpárút

Teljes hosszában elkészült a Kaposszekcsőt Dombóvárral összekötő, öt kilométeres kerékpárút, amelynek utolsó, egy kilométeres szakaszát pénteken Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter avatta fel Kaposszekcsőn - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium sajtóosztálya az MTI-vel.

Bővebben

Az idén eldől a Nabucco sorsa

A Nabucco gázvezeték építésének megkezdéséről, vagy a projekt végleges leállításáról az EU még az idei év végéig dönt egy e célra összehívott konferencián, Brüsszelben - tudta meg az orosz ITAR-TASZSZ hírügynökség európai bizottsági diplomáciai forrásokból.

Bővebben