Masonry Layout

A világörökségi Duna-part tavasszal induló javításával elhárulhat a szennyvízprojekt uniós támogatását fenyegető veszély

Két fontos eredményt hozott a Budapest Világörökségéért Alapítvány (B.V.A.) januári sajtótájékoztatója, amelyen a világörökség területén felépült kő partfal hibáiról és a 15 milliárd forintnyi uniós támogatásnak az Európai Bizottság határozata értelmében való veszélybe kerüléséről tájékoztatta a médiát.

Bővebben

Kétszázmilliós természetvédelmi beruházás Hajdú-Biharban

A Hajdú-Bihar megyei Bakonszeg térségében mintegy 200 millió forintból újul meg a helyi víztározó és a hozzá tartozó, védett fajoknak otthont adó természetvédelmi terület - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (TIKÖVIZIG) igazgatója szerdai debreceni sajtótájékoztatóján.

Bővebben

Miért pont hőszivattyú?

Amikor eldőlt, hogy építkezni fogunk és megvettük a telket fel sem merült bennünk a kérdés, hogy mivel akarjuk megoldani a fűtést.

Bővebben

További egymilliárd forintot fordíthat a kormány ár- és belvízvédelemre

Az ár- és belvízi védekezésre eddig lekötött 824 millió forinton túl további 1 milliárd 5 millió forint állami forrás elkülönítését kezdeményezi majd a szerdai kormányülésen Szabó Imre környezetvédelmi miniszter.

Bővebben

Az ember csak kicsit intelligensebb a delfinnél

Az ember intelligensebb a delfinnél, igaz, éppencsak - derült ki az atlantai Emory Egyetem kutatásából, amelyet a legnagyobb amerikai tudományos szervezet, az AAAS éves konferenciáján ismertettek San Diegóban.

Bővebben

Szennyvíz- és belvízelvezetési pályázatok zalai nyerteseiről döntöttek

Közel félmilliárd forintos támogatást nyert három zalai település szennyvíz- és belvízelvezetésre - a döntésről Baracskai József, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács tagja beszélt kedden, a zalai Becsvölgyén.

Bővebben