Masonry Layout

A jövő hétre tervezik az első mini-ősrobbanásokat a nagy hadronütköztetőben

Jövő kedden kísérlik meg első ízben a protonnyalábok ütköztetését minden eddiginél magasabb energiaszinten az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjében (LHC), ám akár napokba is beletelhet, míg a próbálkozásokat siker koronázza - jelentette be kedden közleményben a CERN.

Bővebben

Technológiai falat kell áttörni a klímavédelemért

A jelenlegi technológiával a szén-dioxid kibocsátás szükséges csökkentésének első 10-20 százalékát lehet elérni, de ahhoz, hogy a probléma megoldódjon, technológiai falat kell áttörni - mondta Varró László, a Mol stratégiai-fejlesztési igazgatója az energiainfo.hu és a KPMG sajtóklubjában kedden Budapesten.

Bővebben

Japán cégek 5 millió magyar kibocsátási egységet vennének

A nemzetközi szén-dioxid kereskedelemben több japán cég is érdeklődik az úgynevezett megállapított kibocsátási egységek (AAU, vagy kiotói egységek) vásárlása iránt és Magyarország tárgyalásokat folytat 5 millió egység japán vállalatoknak történő eladásáról - mondta Molnár József, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium kabinetfőnöke a a Point Carbon norvég emissziókereskedelmi hírportálnak adott telefonos nyilatkozatában kedden.

Bővebben

Árvízvédelmi fejlesztés a Dráva mentén uniós támogatással

A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 20 kilométernyi árvízvédelmi töltést magasít és erősít meg a Dráva bal partján, a drávaszabolcsi szakaszon.

Bővebben

A halászat, a zaj és a klímaváltozás a bálnák legfőbb ellenségei

A halászat, a környezetszennyezés, a víz alatti zaj és a klímaváltozás egyre jobban veszélyezteti a bálnák létét világszerte - hangzott el hétfőn a Bálnakutató Európai Közösség éves ülésének megnyitóján Stralsundban.

Bővebben

Jön a Fiat 500-as elektromos változata

A tavaly nyár óta a Fiat-csoporthoz tartozó Chrysler a tervek szerint 2012-ben piacra dobja a Fiat 500-as elektromos változatát - jelentette be hétfőn az amerikai autógyár.

Bővebben

A vízügyi szabályozás továbbfejlesztésén dolgozik az Európai Unió

Két éven belül újabb javaslatokat készül előterjeszteni az Európai Bizottság az európai vizek megóvásának érdekében - jelentette be az uniós végrehajtó testület hétfőn Brüsszelben, a víz nemzetközi világnapja alkalmából.

Bővebben