Nekünk kell tenni a körülöttünk lévő világ túléléséért - jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke pénteken Csákváron, a természetképeket bemutató FotoKozma fotófesztivál ünnepélyes megnyitóján.
BővebbenMasonry Layout
EM: szabályozott keretek között két gigawattnyi új ipari energiatermelő és -tároló csatlakozhat az áramhálózatra
Kétszáztíz tervezett fejlesztés befektetői 2065 megawattnyi új kapacitást kötöttek le a hálózati engedélyes társaságok most lezáruló első közzétételi eljárásában.
BővebbenKőrösi Csaba: az ENSZ reformra szorul, hogy választ tudjon adni a jelen összetett és mély válságaira
A történelem egy új fejezeténél tart a világ, ami az elmúlt egy évben láthatóvá vált - mondta az ENSZ Közgyűlésének elnöke az MTI-nek adott interjúban.
BővebbenA kormány bejelentése minden napelemest érinthet – reagált a Napelem Szövetség
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke, Szilágyi László, kritizálta az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba bejelentését, miszerint a lakossági napelemeknél megszűnik az éves szaldóelszámolás, és sürgette a kormányt, hogy vonja vissza a tervezett módosítást.
Bővebben7+1 tudatos lépés a környezettudatos és takarékos otthonhoz
Az emelkedő energiaárak, az infláció, a Föld fenntartható energiakészleteinek megóvása, a környezet védelme arra sarkall, hogy környezetbaráttá tegyük otthonunkat és életünket. A fenntartható otthon csupán tudatos döntés kérdése!
BővebbenMegvan a bejelentés a napelemeseknek, januártól változik az elszámolás
Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Tranzit Fesztiválon készült videóban jelentette be a napelemes rendszerek változásait.
BővebbenÖkológusok: nem javul tovább az európai édesvizek minősége
Egy új, magyar kutatók közreműködésével megjelent nemzetközi tanulmány szerint megállt a biológiai sokféleség növekedése az európai édesvizekben, ezért sürgős cselekvésre hívják fel a döntéshozók figyelmét.
BővebbenPaks II. – A Roszatom megkezdte a kivitelezést
A Paks II. Atomerőmű projekt fővállalkozója, a Roszatom mérnöki részlegéhez tartozó Atomsztrojekszport vállalat megkezdte Pakson az új VVER-1200-as blokkok kivitelezési szakaszának munkálatait hétfőn - közölte a Roszatom az MTI-vel.
BővebbenKína határozottan elítéli a fukusimai szennyezett víz tengerbe engedését
Kína határozottan felszólítja Japánt, hogy ne engedje a tengerbe a fukusimai erőműnél felgyülemlett, higított hűtővizet, és gondoskodjon felelős ártalmatlanításáról - közölte a pekingi külügyminisztérium szóvivője kedden.
BővebbenÖtödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot
Ötödik alkalommal hirdették meg a Magyarország 365 fotópályázatot, amelyre immár öt kategóriában várják a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit szerdától október 23. éjfélig.
Bővebben