Masonry Layout

Koronavírus – Tobzoskák lehettek az új koronavírus köztes hordozói

Tobzoskák lehettek a Kínában felbukkant új koronavírus köztes hordozói, amelyekről a fertőzés emberre terjedhetett át - számolt be pénteken internetes oldalán a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna kínai kutatókra hivatkozva.

Bővebben

Ismét kotorni kellene a Balatont, de egyelőre se pénz, se hajó nincs a feladatra

Tizenhat év után ismét szükség lenne a Balaton vízminőség-védelmi mederkotrására, a vízügy egyetlen erre alkalmas kotróhajójának felújítása azonban egy-másfél évig is eltarthat, és a kivitelezésre sem áll még rendelkezésre forrás - közölte Csonki István, a Balaton területén illetékes Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI megkeresésére.

Bővebben

Európában is tervez majd elektromos autókat a Tesla

Alig néhány hete derült ki, hogy az amerikai székhelyű Tesla Kínában készül megnyitni a második dizájnstúdióját, vagyis ázsia lesz a második helyszín, ahol autókat tervez a Tesla.

Bővebben

Állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy férfit

Állatkínzás miatt kell bíróság elé állnia egy nagykanizsai telephely gondnokának, aki egy ajándékba kapott német juhász kutyát olyan mostoha körülmények között tartott, hogy az eb elpusztult.

Bővebben

Hogyan hasznosul újra a napelem?

A PV Cycle jelentette, hogy tavaly Franciaországban több mint 280 000 napelempanelt gyűjtött be életciklusuk végén, többek között 200 tonnát az ország tengeren túli területeiről.

Bővebben

Magyar fejlesztés: 60 tonna szemetet gyűjtött a hulladékfogó a Tiszán

Sikeresen állja útját a Felső-Tiszán a Magyarországra érkező PET-palack- és uszadék-szennyezésnek az a hulladékmentesítő munkagéplánc, amelyet kedden alkalmaztak először éles üzemben - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t.

Bővebben

Négy év alatt megkétszereződött a kiírtott nádasok területe a Balatonnál

Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.

Bővebben