Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő - derült ki egy új tanulmányból.
BővebbenMasonry Layout
Megdöbbentő: Mintegy hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta
Az észak-amerikai kontinensről mintegy hárommilliárd madár tűnt el 1970 óta, a teljes állomány mintegy 30 százaléka, az olyan mindennapos madaraknak, mint a veréb és a feketerigó is csökken a populációja - írták amerikai és kanadai kutatók a Science című tudományos folyóirat honlapján közzétett tanulmányukban.
BővebbenÁder: 2030-ig megszűnik az energetikai célú szénégetés Magyarországon, de…
Ennek feltétele, hogy megépüljön Paks 2, valamint sikerüljön 2030-ig 7000 megawattra növelni az ország naperőmű-kapacitását - jelentette ki a köztársasági elnök kedden Gyulán, a Gál Ferenc Főiskola Egészség- és Szociális Tudományi Kara diákjainak tartott előadásán.
BővebbenMabisz: a biztosításban is kihívást jelentenek az elektromos közlekedési eszközök
Nemcsak a közlekedés résztvevői számára, de a biztosításban is új kihívásokat jelentenek a gyorsan terjedő elektromos közlekedési eszközök - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs vezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.
BővebbenKaposváron háznál gyűjtik a használt étolajat az év végétől
Bevezeti Magyarországon elsőként a használt étolaj házhoz menő gyűjtését ez év végére Kaposvár - jelentette be Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen szerdán sajtótájékoztatón.
BővebbenHajlékony napelemes rendszer
Érdekes megoldást alkotott meg egy svájci cég.
BővebbenNem vált be a napelemes út
A francia Colas fektette le a napelemes autóút-hálózat első kilométereit még 2016-ban, de mára egyértelművé vált, hogy valamit alaposan elszámoltak az útépítő cég mérnökei.
BővebbenMitől passzívház a passzívház?
Napjainkban egyre gyakrabban hangoztatott kifejezés a passzívház, ennek ellenére nagyon kevesen tudják megfogalmazni, vagy elképzelni, mi is az. Cikkünkben ezt, a sokak számára ködösen hangzó fogalmat szeretnénk közelebb hozni, és kézzel foghatóbbá tenni.
BővebbenTöbb mint ötven villanyoszlopot alakítottak át madárbaráttá a Gemencben
Biztonsággal repülhetnek ezentúl a rétisasok és a fekete gólyák a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá - közölte az E.ON az MTI-vel.
BővebbenHRW: a brazil amazonasi erdőirtás leginkább bűnszövetkezetekhez köthető
A brazil amazonasi erdőirtás leginkább a bűnszövetkezetekhez köthető, amelyek erőszakot és megfélemlítést alkalmaznak - számolt be jelentésében kedden a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.
Bővebben