Masonry Layout

Használt gumiabroncsokat aprító üzem épül Szolnokon

Mintegy 620 millió forintos beruházással használt gumiabroncsokat aprító üzem épül Szolnokon, az üzem a tervek szerint idén áprilistól működik - közölte az egyik konzorciumi tag, a debreceni székhelyű Oláh Gumiszerviz Kft. gazdasági vezetőhelyettese pénteken az MTI-vel.

Bővebben

Húsz év múlva az autók harmada elektromos lehet

A világ meghatározó nagyvárosai összefogtak, hogy csökkentsék a károsanyag-kibocsátás mértékét és negatív hatásait. London és Párizs a dízel- és benzin üzemanyagok betiltását tervezi tíz éven belül, míg Norvégia a belsőégésű motorok korlátozását fontolgatja.

Bővebben

Az ország úszik az olajban, mégis szélerőművet avatott

Van-e értelme szélenergiát felhasználni a világ egyik legnagyobb kőolajtermelő országában? Sokak számára ez olyan kérdés, mint hogy érdemes-e a tengerbe vizet, a sivatagba homokot szállítani.

Bővebben

Annyit fogyaszt a marihuánatermesztés, mint egy adatközpont

Miközben a világon egyre több helyen legalizálják a marihuána fogyasztását, kiderült az is, hogy az illegális - ezért beltéren folytatott - termesztés súlyosan terheli a környezetet is.

Bővebben

Jelentősen nőhet a naperőművek száma Magyarországon

Jelentősen nőhet a 0,5 megawatt (MW) teljesítménynél kisebb naperőművek száma Magyarországon, erre lehet következtetni a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH) tavaly decemberben beérkezett beadványokból.

Bővebben

Az ön autóját is kitilthatják hétfőtől Budapestről?

Miután a fővárosi közgyűlés egy éve megszigorította a szmogriadó esetén érvényes behajtási szabályokat, összegyűjtöttük az autósoknak legfontosabb tudnivalókat, hogy senkit ne érjen váratlanul a korlátozásokkal járó riasztás.

Bővebben

A főpolgármester a szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Budapesten

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten a főpolgármester; hétfő reggel 6 órától tilos olyan gépjárművel közlekedni a fővárosban, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód 0, 1, 2, 3, 4, vagy amelynek forgalmi engedélye nem tartalmaz környezetvédelmi osztályt jelölő kódot.

Bővebben

Napelemekkel újra energiát termel majd Csernobil

A világ egyik legtragikusabb nukleáris katasztrófájának helyszínét óriási napelemfarmmá alakítják át külföldi befektetők.

Bővebben

Több mint 200 milliárd forintnyi pályázat indul lakóépületek energetikai korszerűsítésére

Több mint 200 milliárd forint visszatérítendő támogatás jut lakóépületek energetikai korszerűsítésére, az állami fenntartású közintézmények számára pedig 150 milliárd forintnyi pályázat indul a következő hónapokban - jelentette be Szabó Zsolt.

Bővebben