Masonry Layout

Megnyílt az európai mobilitási hét

Megnyílt az európai mobilitási hét, a programsorozat egyik célja felhívni a figyelmet arra, hogy nem kell feltétlenül teljesen életmódot váltani, de sokszor van lehetőség sétálni, biciklizni, metróra szállni, már ezzel is sokat tehetünk a környezetért, az egészségért és a gazdaságért.

Bővebben

Európának a felére kell csökkentenie a marhahús-fogyasztását

Az Európai Unió minden tagállama feltételezhetően megköt egy egyezményt, amiben a tagországok garantálják, hogy 2050-re felére csökkentik a metán- és nitrogén-oxid-kibocsájtásukat.

Bővebben

Mutatjuk, hogy spóroljon évente 200.000 forintot

A tudatos vásárlás otthon kezdődik. Magyarországon évente 200 kilogramm élelmiszer hulladék képződik fejenként, amelynek jelentős része bevásárlásaink során keletkezik.

Bővebben

Eltűnhet Európa legnagyobb temészetvédelmi területe

A WWF friss jelentése szerint az UNESCO Veszélyeztetett Világörökségi Helyszínek Listájára kerülhet a nagy múltú, dél-spanyolországi Donana Nemzeti Park.

Bővebben

Íme, 4 év múlva már csak ilyen házat tud építeni

Négy év múlva kizárólag takarékos házakat lehet építeni. Hogyan érhető el a közel zéró energiaigény? Ténylegesen zéró energiafogyasztást takar a defínició?

Bővebben

A hajózás profitálhat a klímaváltozásból

Sok új északi-sarkvidéki hajózási útvonal nyílhat meg a 21. században az olvadó jég miatt még akkor is, ha a szén-dioxid-kibocsátás a legkedvezőbb forgatókönyv szerint alakul – állapította meg egy új brit tanulmány.

Bővebben